„Amikor a temetésen álltunk, a barátnőm pedig a karjaimban zokogott a gyásztól, hirtelen úgy éreztem, ez a megfelelő pillanat a lánykérésre. Úgy éreztem, a szomorú napot jobbá varázsolhatnám egy boldog eseménnyel, de az is bennem volt a koporsót látva, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne cselekedjek hirtelen vagy ösztönöktől vezérelve, így hát feltettem a nagy kérdést. Utólag visszagondolva inkább csendben kellett volna maradnom, mert nem egészen úgy sült el a dolog, ahogyan azt vártam…” – folytatta a sztorit a szerelemittas fiatalember, aki közvetlenül az elföldelés után kérte meg barátnője kezét egy előre megírt beszéd felolvasásával.
Fotó: Pinterest