Lifestyle

Hölgyek, soha ne unatkozzunk! - A legjobb budapesti programok a hétvégére

Folytatjuk sorozatunkat, és ismét összegyűjtöttük, milyen remek hétvégi elfoglaltságok közül válogathattok a fővárosban. Lesz futóverseny, sajtófotó kiállítás, dokumentumfilm fesztivál, sőt, néhány olyan program is, ami a héten látogatható utoljára – jó szemezgetést!

Kulturális percek

Recirquel – Cirkusz az éjszakában

Ha van program, amit nem érdemes kihagyni, akkor az a Recirquel, az első magyar kortárscirkusz-társulat új előadása – alig van már jegy rá, úgyhogy siessetek, talán még elcsíptek párat! A műsorban artisták, zenészek és színészek egy vándortársulat történetét mesélik el, amelynek tagjai a ködben eltűnt cirkuszukat próbálják megtalálni. A MüPa közönségének garantáltan tátva marad a szája a gyönyörtől!

  • Időpont: péntek és szombat, 19:00
  • Bővebb információ itt!

World Press Photo 2015 Budapest

Immár 37 éve tart tükröt az emberiségnek a World Press Photo budapesti kiállítása, ahol korunk egyetlen fontos vagy érdekes eseménye sem maradhat rejtve. Mérget vehettek rá, hogy az egyre égetőbb menekültválság problémája is megjelenik a sokkoló, elgondolkodtató vagy éppen megható fotókon. A zsűri 5,692 fotóriporter 97,912 művéből válogatott, ráadásként pedig jön a világ leghíresebb sajtófotóinak jó része is! Egyik kedvencünk a Hír kategória 2. díját elnyerő Massimo Sestini munkája.

  • Időpont: szeptember 25. – október 25.
  • Bővebb információ itt!

A magányos cédrus – Csontváry géniusza

Az eredetileg gyógyszerészként dolgozó Csontváry Kosztka Tivadar egy meleg őszi délután egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni, és szórakozottan lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán az idős, jólelkű patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!” Így indult az egyik leghíresebb magyar festőművész pályája, akit mindig is magányos, különc embernek tartottak, és csak halála után ismertek el. A Budai Várban székelő életmű kiállítás segítségével talán ti is jobban megértitek, hogyan működött ennek a furcsa géniusznak a szürreális világa.

  • Időpont: július 5. – december 31.
  • Bővebb információ itt!

Design Hét Budapest 2015

Home, sweet home (magyarul Otthon, édes otthon.) – ez a szlogenje az idei Design Hétnek, ami ezúttal a lakóterek, az otthonok világára fókuszál. A 10 napos rendezvényen szerencsére kiemelt szerepet kap a környezettudatosság, a technológiai forradalom, illetve a szabadidő eltöltése, és lesznek nyitott stúdiók, workshopok, valamint beszélgetésekkel egybekötött városi séták is.

  • Időpont: szeptember 25. – október 4.
  • Bővebb információ itt!

Az ütős filmekre éhezőknek

Szemrevaló Filmfesztivál

Az előrejelzések szerint esős, borongós idő lesz hétvégén, aminek örülni kell – igen, örülni, hiszen pont passzol egy remek mozis programhoz! A Szemrevaló Filmfesztiválra Ausztriából, Svájcból és Németországból érkeznek filmek, amelyek közül több is a másság és a migráció kérdéseivel foglalkozik. A „Talajt vesztett fiatalok” szekció különösen érdekesnek ígérkezik, mi a fesztivál nyitófilmjét, az idei Berlinalén Ezüst Medve-díjat nyert Victoriát ajánljuk a leginkább. Az alkotás egy vágás nélküli jelenetben meséli el egy spanyol lány és négy német fiú találkozását.

  • Időpont: szeptember 24. – október 3.
  • Bővebb információ itt!

2. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Ledöntjük a dokumentumfilmekkel kapcsolatos gátakat – olvasható a fesztivál honlapján az esemény izgalmas célkitűzése, ami még az érdektelenek figyelmét is garantáltan felkelti. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra a világ számos országából, tematikai megkötés nélkül érkeznek kreatív alkotások. A Szülei szeme című magyar film például 11 évig forgott, és sokakat meg fog ríkatni: egy vak házaspárról szól, akiknek egészséges gyermekük születik, noha komoly esély volt rá, hogy szüleihez hasonlóan ő sem fog látni.

  • Időpont: szeptember 23. – szeptember 27.
  • Bővebb információ itt!

My Little Melbourne – egy jó kávé mozi előtt/után

Vasárnap lesz a kávé világnapja, ami előtt úgy tudunk a legjobban tisztelegni, ha mozi előtt vagy után lehajtunk egy csésze isteni nedűt - mondjuk Budapest egyik legfelkapottabb helyén: a My Little Melbourne-ben. A Madách téren megbújó pici, ám annál hangulatosabb helyen alig pár asztal és szék fér el, sokak szerint mégis hihetetlenül jó espressót és piccolo lattét lehet kapni – sőt, állítólag minden héten érkeznek külföldi vendégkávék is, tovább növelve a My Little Melbourne vonzerejét. 0:00-24:00-ig nyitva van!

  • Időpont: vasárnap
  • Bővebb információ itt!

Fotók: youtube.com, World Press Photo 2015/Facebook, Wikipédia, Design Hét Budapest, rbb-online.de, MTVA Filmfőszerkesztőség, My Little Melbourne/Facebook

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A mosogatógép tablettáknak nem csupán a mosogatás során vehetjük hasznát: számos módon lehetnek segítségünkre a háztartás körüli feladatokban, éppen ezért érdemes belőlük minél többet tartani otthon.
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.