Péterfy Bori új dalokkal jelentkezik az EFOTT-on!

Péterfy Bori hosszú kihagyás után cseréli vissza a cumisüveget mikrofonra. A karizmatikus énekesnő kisfia születése után most veti bele magát újra a fesztiválok világába, az EFOTT-ot olyan különleges programlehetőségnek tartja, amelyet sosem hagyna ki.

 A Quimbyt többezres közönsége évek óta alig engedi le a nagyszínpadról. A zenekar ismét nagy bulival készül, ám a tervek szerint a jellegzetes katartikus-quimbys hangzás mellett megújult színpadképet is hoznak magukkal Velencére, akárcsak a Vad Fruttik zenekar tagjai, akik két és fél méteres fényoszlopokkal osztoznak majd a színpadon.

Hosszú ideje nem láthattuk-hallhattuk Péterfy Borit, aki várandóssága és szülése után idén tért vissza a színpadra, most pedig arra készül, hogy ismét meghódítsa a fesztiválközönséget. Az énekesnő energikusabb, mint valaha, ennek mentén pedig remek bulinak ígérkezik a július 6-i velencei koncertje.

,,Nagyon várom már az EFOTT-ot, lévén, hogy a közönség egészen speciális. Mindig nagy élmény egyetemisták előtt fellépni. Érdekes azt látni, ahogyan változnak a fiatalok. Ami a koncertet illeti, tervezzük, hogy új számokat is viszünk Velencére” – árulta el pár mondatban a legnagyobb hallgatói rendezvényhez fűződő gondolatait az éppen kisfiát etető gyönyörű színész- és énekesnő, aki külön üdvözölte a kezdeményezést, miszerint minden este lesznek színházi előadások a fesztiválon.

A Quimby az óriási fesztiválközönséget alaposan megmozgató örökzöld dalokkal érkezik Velencére július 7-én, ám a tavaszi fellépések során olyan újításokat is teszteltek, amik frissítik a színpadi látványt.

,,Mindenképpen szeretnénk, ha többlet-tartalommal tudnánk megtölteni EFOTT-os fellépésünket. Azt akarjuk, hogy Velencén a színpadi látvány több legyen, mint egy átlagos fesztiválos koncerten. A tavaszi fellépéseinken próbálgattuk lehetőségeinket, a tervek már kezdenek összeállni a fejünkben – mondta Kiss Tibi és hozzátette, vendégzenészeket is terveznek hívni Velencére.

Az egyetemista közönség egyik legnagyobb kedvence, a Vad Fruttik, érdekes fényshow-val lepi meg a fesztiválozókat, amelyet maga az énekes, Likó Marcell tervezett meg.

,,Tulajdonképpen két koncertet is kap tőlünk a velencei közönség. Egyrészről a zenei koncertet, másrészről pedig egy dalokra komponált fényelőadást. Ezt úgy kell elképzelni, hogy alkotóelemeire bontottunk egy ledfalat, így tizenkét darab két és fél méter magas fényoszlop veszi majd körül a zenekart. Az oszlopokon a zenére megtervezett fények villannak majd fel – mesélte a gyönyörű dalszövegeikről is ismert zenekar énekese, aki nagyon várja már a július 7-i velencei fellépésüket.

 

 

Oldalak

Lifestyle
Valószínűleg neked is van épp otthon abból az élelmiszerből egy kevés, amit ha a vágott virágok közé teszel a vázában lévő vízbe, akár több héten át is élvezheted a gyönyörű anyák napi növények...
Egészség
Ha te sem szeretnéd idő előtt elveszíteni szellemi frissességedet és agyi jólétedet, akkor jobban teszed, ha kerülöd ezeket az egyszerű és sokszor ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásokat.
Lifestyle
Az ágyunk szent hely. Egy hely, ahol alszunk, ahol kipihenhetjük a fárasztó hétköznapokat és ahol a hétvégék nagy részét henyéléssel tölthetjük. Nem szabadna olyan helynek lennie, ahol te és a párod...