Eldobozolt emlékek

Komoly kérdés, hogy egy szakítás után hova kerüljenek a tárgyak, melyek az exre emlékeztetnek. Te mit teszel velük? Kidobod őket? Megsemmisíted őket? Vagy gondosan eldobozolod őket „ínségesebb időkre”?

Természetes, hogy egy komoly kapcsolatot lezáró szakítás fájdalmas emlékeket idéz, szívbemaró nosztalgiákat ébreszt, ezért nem szívesen találjuk szembe magunkat például fényképekkel, szerelmes levelekkel, plüssmacival. Az, hogy mit kezdünk velük, szorosan hozzákapcsolódik a szakítást követő gyászidőszak folyamatához. Hiába okoz fájdalmat az a bizonyos kép a régi kedvesről a polcon, ha még nem vagyunk készek rá, hogy eltüntessük onnan. Tipikus tagadó hozzáállás: talán azt hisszük, azzal semmissé tehetjük a szakítást, ha nem veszünk róla tudomást. Minden nap elmegyünk mellette, de ahogy telnek a napok, egyre kevésbé érezzük komfortosnak azt, hogy ott van a közelünkben.

Ha a szakítást kísérő sokk érzete kezd elmúlni, az ember lánya nagytakarítást tervez, amiben eltüntet minden, a véget ért szerelemre emlékeztető dolgot. Abban a dühös pillanatban bármit megtennénk, csak hogy többet ne találhassuk szembe magunkat az ex arcképével, vagy éppen szerelmes soraival: apró darabokra tépjük, lehúzzuk a wc-n… ha visszafogottabbak vagyunk, szimplán kidobjuk, ha szenvedélyesebbek, akár tűzbe is vetjük. De biztos, hogy az a legjobb megoldás, hogy eltüntetjük minden kézzelfogható emlékünket a föld színéről? Hiszen a gyász része a számvetés, a következtetések levonása is, amelyet nemes egyszerűséggel átugrunk, ha nem adjuk meg a lehetőséget magunknak, ez pedig később sokkal nagyobb lelki sebeket is okozhat. Amíg átrágjuk magunkat az emlékeken, nagyon fájdalmas pillanatokat élhetünk meg, ez mégis elősegíti lelkünk gyógyulását. Arra viszont ügyelnünk kell, hogy ne fulladjon ez a tevékenység nosztalgiázásba, ezért jobb, ha kívülről szemléljük magunkat és a véget ért kapcsolatunkat. Ha ezzel végeztünk, nem szabad azonban elérhető közelségben tartani az emlékeink dobozát, legjobb, ha a padlásra rejtjük (a többi ex doboza mellé). Később, ha már megfelelő időbeli és érzelmi távolságba kerültünk, újra elővehetjük, hiszen ezek tulajdonképpen szép emlékek, életünk részei.

Az internet, pontosabban a közösségi oldalak elterjedése újabb problémát vet fel a szakítással kapcsolatban: ha vége a szerelemnek, mennyi időbe telik, míg lekerül a „kapcsolatban” címke, míg törlődnek a közös képek? Melyik fél teszi ezt meg először? Ennek nagyobb súlya is lehet, mint a kézzelfogható emlékeknek, hiszen bárki láthatja: olyan, mintha a város főterén égetnénk el leveleinket. Az msn-beszélgetéseket és az e-maileket sem tudjuk bedobozolni, ezek hova kerülnek? Egy Word dokumentumba? A lomtárba? Lehet elegánsan átlépni felettük, de sajnos ez is hozzátartozik a gyászhoz; ha az e-maileid között bármikor rákereshetsz a régi képekre, levelekre, az nem biztos, hogy segíti a lelki gyógyulásod folyamatát.

Ahogy az élet bármely területén, itt is kulcsfontosságú a problémákkal, fájdalmakkal való szembenézés, hiszen mindenképpen át kell esni rajtuk, hogy ténylegesen lezárjuk kapcsolatot, hogy tanuljunk belőlük, következtetéseket vonjunk le a jövőre nézve, így talán nem eshetünk többször ugyanabba a hibába.