Közös pont a két Jenniferben: Ben Affleck szerint ebben Jennifer Garner és J.Lo is verhetetlen

Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.
Affleck felnéz volt feleségeire
A színész szerint Jennifer Garner és Jennifer Lopez is elképesztő érzékkel építi a saját márkáját és jelenlétét a közösségi médiában, ráadásul hangsúlyozta, hogy ez kemény munka, amire ő maga képtelen lenne.
Az 54 éves sztár a Varietynek adott interjút, elsősorban saját produkciós cégéről, az Artists Equityről mesélve. A szakmai beszélgetés közben azonban szóba került az is, hogy a művészektől manapság már elvárják, hogy ő maguk váljanak önálló márkává, és keressenek pénzt a közösségi oldalaikon keresztül is. Affleck az interjú ezen pontjámn szúrt be egy kedves megjegyzést korábbi párjairól.
Kifejtette, hogy mind Jennifer Lopez, mind Jennifer Garner lenyűgözően bánik a digitális felületekkel, és folyamatosan képesek értéket teremteni rajtuk. A színész szerint senki se higgye azt, hogy mindez gyerekjáték, hiszen valódi munkáról van szó. Hozzátette, hogy belőle teljesen hiányzik ez a képesség, és mosolyogva feltette a kérdést, hogy mégis mit csinálna a neten, talán kicsomagolós videókat mutogatna a követőinek?
A folytatásért lapozz!






























