Lifestyle

A legtöbb ember rosszul használja a mikrót: ezek a titkos funkciók mindent megkönnyítenek

Az első mikrohullámú sütő 1947-ben jelent meg, de a kereskedelmi forgalomba kerülő készülékek még messze voltak attól, amit ma ismerünk

A Radarange névre keresztelt gép hatalmas volt, közel két méter magas, és több mint 300 kilogrammot nyomott. A mérete és az ára miatt kizárólag éttermekben, kórházakban és ipari konyhákban használták.

A háztartásokba csak jóval később jutott el, amikor a technológia miniatürizálása lehetővé tette, hogy a készülék kisebb, olcsóbb és biztonságosabb legyen. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején kezdett elterjedni a lakossági felhasználás, ekkor jelentek meg az első olyan modellek, amelyek már a konyhapultokra is felkerülhettek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Magyarországon a mikrohullámú sütő a nyolcvanas években kezdett beszivárogni a háztartásokba, eleinte lassan, majd a rendszerváltás után rohamosan. A készülék sokak számára futurisztikusnak tűnt, és nem kevés félelem övezte. A mikrohullámok működése ugyanis a laikusok számára nehezen volt érthető, és sokan attól tartottak, hogy a sugárzás veszélyes lehet.

A korai időszakban gyakran terjedtek olyan tévhitek, hogy a mikró „rákkeltő”, vagy hogy az étel „besugárzott” lesz. A tudományos magyarázat azonban gyorsan eloszlatta ezeket az aggodalmakat. A mikrohullámú sütő nem ionizáló sugárzást használ, vagyis nem képes a sejtek DNS-ét károsítani.

A működése egyszerű fizikai elven alapul. A mikrohullámok rezgésbe hozzák az ételben lévő vízmolekulákat, amelyek felmelegítik az ételt, ennyi az egész. Ahogy a félelmek csökkentek, úgy jelentek meg az egyre modernebb készülékek.

Mik azok a funkciók, amiket a többség még mindig alig-alig használ ki, azt egy utolsó lapozás után megtudod!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...