Lifestyle

Fillérekért szerzi be így az iskolatáskát sok magyar, súlyos ezreket tudnak spórolni

Az egyik olvasónk már régóta így veszi az iskolatáskát, és a barátai is elkezdték használni a módszerét.

Nagyon bejött nekik, és sokat spóroltak vele

Az iskolakezdés Magyarországon régóta az egyik legköltségesebb időszak a családok számára. A tanszerek, a ruhák, a cipők, és a digitális eszközök együtt olyan kiadási hullámot jelentenek, amelyet sok háztartás hónapokig próbál előre megtervezni.

Idén azonban a kormány új, célzott támogatással igyekszik enyhíteni a terheket. Augusztusban azok a gyerekek, akik jogosultak rá, megkapják a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást. A támogatás két részletben érkezik, és már az első, 50 ezer forintos összeg is sok családnak jelenthet könnyebbséget. A Magyar Államkincstár augusztus 24-ig utalja vagy kézbesíti az első részletet, attól függően, hogy a család hogyan kapja a családi pótlékot. Akik bankszámlára kapják a támogatást, külön utalásban kapják meg az összeget, akik pedig készpénzben, azoknak a postás viszi ki a pénzt, szintén külön postai küldeményként. A rendszer célja, hogy az iskolakezdés előtt minden érintett család kézhez kapja a támogatást, és ne kelljen az utolsó pillanatban kapkodni a tanszerek beszerzésével. A második részlet november 30-ig érkezik, de már utalvány formájában.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A támogatást megkapják a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, az emelt összegű családi pótlékra jogosult tartós beteg vagy súlyosan fogyatékos gyerekek, a sajátos nevelési igényű tanulók, a Dobbanó Programban vagy műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok, az egyszülős családok gyerekei, valamint azok, akik gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél élnek.

Közben persze a többi szülő is igyekszik spórolni, amin tud. Hogyan szerzi be fillérekért az iskolatáskát az egyik olvasónk, az a galériánkból kiderül!

Van hasonló tapasztalatod, vagy valamilyen különleges történeted? Akkor írj e-mailt a toronicza.peter@femcafe.hu címre!

Leadfotó: 123RF – Illusztráció

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.