90-es évek zenei kvíz: felismered a korszak legnagyobb slágereit 4 sor alapján? Ha igen, igazi zseni vagy

Egy kis nosztalgiajáték következik: ha a imádtad a 90-es évek zenéjét, akkor ez a teszt neked való!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Vajon hány zenét sikerül felismerned mindössze 4 sor alapján? Most kiderül!

A 90-es évek a modern popkultúra egyik legizgalmasabb zenei korszakát hozta el, amikor egyszerre virágzott a grunge, a pop, a hiphop, a britpop, valamint a dance és eurodance irányzatok is. A rádiókban és a frissen terjedő zenei csatornákon, mint az MTV, egymás mellett szólt Nirvana, Spice Girls, Backstreet Boys és Britney Spears, miközben a soul és pop határait feszegette Whitney Houston is. A korszakot a zenei sokszínűség mellett az is meghatározta, hogy a CD-k uralták a piacot, a videoklipek pedig önálló művészeti formává váltak.

Egy sláger már nemcsak hangzásban, hanem vizuálisan is ikonikus élményt adott. A fiatalok kazettákat másoltak, a slágerlisták pedig hétről hétre új sztárokat emeltek fel, miközben a globális popipar soha nem látott sebességgel terjedt. Ez volt az az évtized, amikor egy refrén elég volt ahhoz, hogy egy egész generáció közös emléke legyen. Galériánkban mutatunk 5 slágerből egy-egy részletet, idézetet, amelyből ki kell találnod az előadót és a dal címét. Neked vajon menni fog, hogy felismerd az összeset? Most kiderül!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Számodra vajon mit tartogatnak a csillagok a következő napokban? Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Amikor a levelek hullani kezdenek és a levegő hűvösebb lesz, hivatalosan is elérkezik a bekuckózós őszi idő. Habár rengeteg étel létezik, amely tiltólistás a négylábú kedvenceink számára, van néhány...
Sztárok
Harry herceg egy nyilvános eseményen mesélt 7 éves fiáról, Archie-ról, akinek az iskolakezdés nem egészen úgy alakult, ahogyan szerette volna.
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.