Sztárok

Meg sem születik ez a hollywoodi színésznő, ha a náci haláltábort nem éli túl a nagyapja

A színésznő karrierje első pillantásra szinte véletlenszerűen indult

Valójában azonban egy sor olyan döntés és körülmény áll mögötte, amelyek együttesen terelték a reflektorfény felé. Tizenévesen még nem színészi pályáról álmodott, sokkal inkább a sport és a tánc töltötte ki az életét.

A fordulópontot a Miss Israel szépségverseny hozta el, amelyet 2004-ben megnyert. A győzelem után részt vett a Miss Universe világversenyen is, de a szépségipar nem ragadta magával: visszatért Izraelbe, és bevonult a kötelező katonai szolgálatra, ahol harci kiképzőként dolgozott. Ez a tapasztalat később különös hitelességet adott akciószerepeinek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Első jelentős filmes lehetőségét a Halálos iramban-sorozat hozta el, ahol Gisele szerepében mutatkozott be, és amelynek köszönhetően a nemzetközi közönség is megismerte. A valódi áttörést azonban 2017 hozta el, amikor megkapta Wonder Woman szerepét, és ezzel nemcsak színészi karrierje, hanem kulturális jelentősége is új dimenzióba lépett.

A siker mögött azonban ott áll egy olyan családi múlt, amelyet Gal Gadot soha nem rejtett véka alá, és ez nem más, mint nagyapja, Abraham Weiss története.

A cikkünk egy utolsó lapozás után folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...
Lifestyle
Az elején minden tökéletesnek tűnhet: lehengerlő figyelem, erős kémia és az érzés, hogy végre valaki igazán megért. Csakhogy bizonyos viselkedésminták idővel komoly figyelmeztető jelekké válhatnak.
Sztárok
Három évtizeddel a legendás színésznő halála után fia, Luca Dotti megtörte a csendet, és ritka betekintést engedett Audrey Hepburn magánéletébe.
Utazás
Rengetegszer előfordul, hogy tárgyakat hagynak az utasok a MÁV-csoport járművein, néha egy tacskót is.
Egészség
Azt már eddig is mondták a szakértők, hogy nem érdemes túlzsúfolni a hálószobát, ha normálisan szeretetnénk aludni.
Lifestyle
Az Oroszlán jókedve ma másokra is átragadhat - olvasd el napi horoszkópod te is!