Sztárok

Bejelentették Károly király halálát, de ami ezután történt, arra senki sem számított

Károly király nem tudott róla, hogy elhunyt, pedig ezt hivatalosan bejelentették.

Volt már ehhez hasonló baki

II. Erzsébet halála után új korszak kezdődött az Egyesült Királyságban. Károly király 2022. szeptember 8-án lépett trónra, édesanyja halálának napján, és ezzel ő lett a brit történelem legidősebb uralkodóként trónra lépő monarchája.

A koronázására 2023 májusában került sor, de a tényleges uralkodás már a beiktatás pillanatában megkezdődött. A brit alkotmányos monarchia sajátossága, hogy a trónváltás automatikus, így Károly király uralma azonnal kezdetét vette, amint II. Erzsébet elhunyt.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A brit közvélemény számára ez egy korszak végét és egy új, bizonytalanabb időszak kezdetét jelentette, hiszen a király már trónra lépésekor is hetvenes évei végén járt, és egészségi állapota azóta is folyamatosan a figyelem középpontjában áll.

Az elmúlt hónapokban egyre több hír jelent meg arról, hogy Károly király egészségi állapota nem kifogástalan. A palota ugyan igyekszik visszafogottan kommunikálni, de a modern médiakörnyezetben szinte lehetetlen titokban tartani egy uralkodó egészségügyi problémáit. A király több alkalommal visszavonult a nyilvánosságtól, orvosi kezelésekről és vizsgálatokról szóló hírek láttak napvilágot, és bár a hivatalos közlemények mindig óvatosak, a brit sajtó egy része már jó ideje találgatja, mennyire súlyos a helyzet.

Most még a halálát is bejelentették, de mi történt pontosan, azt egy gyors lapozás után megtudod!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.
Lifestyle
Alig egy hete a kőrisrontó bogár terjedése miatt kongatták meg a vészharangot, most pedig közvetlenül a magyar határnál bukkant fel a japán cserebogár.