Lifestyle

Időjárás: a jövő heti előrejelzés viharos szelet ígér erre a napra, és lesben állnak a zivatarok is

Picit felfordul az időjárásunk, és a kora nyárias időnek búcsút kell inteni.

Sajnos jön a viharos északnyugati szél is, ami nagyon kellemetlen tud lenni

Alégkör még nem engedi el teljesen a hűvösebb, változékonyabb arcát. A következő napokban éppen ez a kettősség rajzolódik ki: a hét elején még tartja magát a meleg, sőt helyenként kifejezetten tavasziasan enyhe lesz a levegő, de a hét közepére egy markánsabb változás körvonalazódik, amely nemcsak a hőmérsékletet húzza vissza, hanem a szél erejét is látványosan megnöveli.

Azonban ne rohanjunk annyira előre. Most vasárnap este a változó vastagságú fátyolfelhőzet mellett főként hazánk nyugati, délnyugati felén erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Helyenként - legnagyobb valószínűséggel az ország középső tájain - zápor, kis eséllyel zivatar is kialakulhat. Nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, csupán csapadékgócok környezetében fordulhatnak elő élénk, erős széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 16 fok között valószínű, a szelesebb dunántúli tájakon lesz az enyhébb, míg a szélcsendes északi völgyekben a hidegebb idő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Hungaromet előrejelzése szerint hétfőn erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre nagyobb valószínűséggel, egyre többfelé, több hullámban kialakulhatnak záporok, a déli órákig kis, azt követően nagy eséllyel zivatarok is. A délnyugati országrészben intenzív zivatarok is előfordulhatnak. Nagy területen megerősödik, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható.

Kedden éjjel erősen megnövekszik, megvastagszik, majd napközben nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. Többfelé valószínű zápor, zivatar, a csapadék súlypontja napközben kelet felé tevődik. Az északnyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, sőt olykor viharos széllökésekre is számítani kell. Hajnalban 9, 14, napközben 14, 21 fok valószínű, az Alföldön lesz melegebb az idő.

Mi várható a hét további részében és hétvégén, azt egy gyors lapozás után megtudod!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...