Lifestyle

Érettségi: egy diák kíméletlenül beszólt a tanárának a folyosón, az osztály csak pislogott

A legtöbben a matematika érettségitől tartottak a legjobban, és akadt is valaki, aki ezt a tanára tudtára adta.

Újabb történet került elő az érettségiről

Nem olyan rég Timi mesélte el a lapunknak, hogy mi történt a magyar érettségi alatt, de megjelent László is, aki arról sztorizgatott, mi volt a matematika érettségi után.

A matematika különleges helyet foglal el az iskolai tantárgyak között. Sokan úgy érzik, hogy ez az a tárgy, amelyben „vagy jó valaki, vagy nem”, mintha a matematikai gondolkodás valamiféle veleszületett képesség lenne, és nem egy fejleszthető készség. Ez a hit már önmagában szorongást kelt, hiszen aki úgy érzi, hogy nem tartozik a „matematikában jók” közé, az könnyen lemond magáról, és minden feladatot fenyegetésként él meg.

A pszichológusok szerint ez a jelenség a tanult tehetetlenség egyik formája: ha valaki sokszor tapasztalja, hogy egy tantárgyban nehezen boldogul, akkor idővel elhiszi, hogy képtelen rá, és már nem is próbálkozik. A matematika esetében ez különösen gyakori, mert a hibák látványosak, a feladatoknak pedig többnyire egyetlen helyes megoldása van, így a diák könnyen érzi úgy, hogy minden tévedés végzetes.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Most 2026-ban átlagos nehézségűnek ítélték a pedagógusok az idei matematikaérettségi feladatsort, amely a tanult témaköröket jól lefedte, és nem tartalmazott váratlan elemeket. A diákok többsége szintén hasonlóan vélekedett.

Akadt azonban valaki, aki a folyosón nagyon odaszúrt a tanárának. Mi történt pontosan, azt a galériánkból megtudod!

Van hasonló tapasztalatod, vagy valamilyen különleges történeted? Akkor írj e-mailt a [email protected] címre!

Leadfotó: MTI Fotó - Balázs Attila

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...
Sztárok
Noha Sarolta hercegnő még csak 11 éves, a brit királyi család már most rendkívüli körültekintéssel tervezi a jövőjét. A szakértők szerint a palota tudatosan, apró lépésekben vezeti be Vilmos herceg...
Egészség
Sokan nem is sejtik, hogy a rágógumik többsége ma már műanyag alapú, így a rágás során néhány perc alatt akár több ezer mikroműanyag-részecske is felszabadulhat. A Semmelweis Egyetem szakértője arra...
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...