Ez a népszerű popsláger volt Erzsébet kedvenc dala: a néhai uralkodó mindig táncolni kezdett, ha meghallotta

Minden idők egyik leghosszabb ideig trónon lévő uralkodója, II. Erzsébet királynő néha egészen más oldalát mutatta, persze szigorúan csakis a legfőbb bizalmasai, illetve szerettei előtt: nevetett, táncolt és élvezte a pillanatot, mintha csak egy teljesen hétköznapi ember lenne – főként akkor, amikor felcsendült a kedvenc slágere.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Közel álltak egymáshoz

Angela Kelly, II. Erzsébet királynő egykori személyi asszisztense és stílustanácsadója lenyűgöző bepillantást engedett a királynő mindennapjaiba, amelyekről a nagyközönség ritkán hallhatott. Angela úgy fogalmaz, a 2022-ben elhunyt Erzsébet leginkább „menő nagymamaként” maradt meg az emlékezetében, aki imádta a dédunokáit lovagolni vagy sétára vinni, és mindig tele volt energiával, sőt: humora, valamint közvetlensége minden hivatalos protokoll ellenére is megmaradt, ez a fajta természetesség pedig igazán szerethetővé tette őt a família, illetve a munkatársai számára egyaránt.

Angela 28 éven át dolgozott Őfelsége mellett, kezdetben asszisztensként, majd személyes tanácsadóként és öltöztetőként. Munkája során a királynő ruhatárának modernizálásában is szerepet kapott: neki hála rövidebb szoknyák, élénk színek és éles szabásvonalak jelentek meg Erzsébet öltözködésében, amelyek lehetővé tették, hogy az uralkodónő kiemelkedjen a tömegből, az emberek pedig így még inkább odafigyeltek a nekik szánt beszédeire. A királynő mindig is aktívan részt vett a ruhák kiválasztásában, megtervezésében, továbbá elkészítésében, így a teljes folyamatot kézben tartotta, ráadásul a színek és anyagok minden részletére odafigyelt. Mindemellett az Angela által elmondottakból derült ki nemrég az is, hogy uralkodó valóban milyen sokoldalú volt: bár rajongott a magasművészetért, a kedvenc dala egy, az egész világon ismert és imádott popszám volt, ami a 70-es évke óta óriási sláger.

Ha kíváncsi vagy, melyik dal volt Erzsébet kedvence, lapozz tovább!

Oldalak

Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Sztárok
Szeptemberi születésnapja után élete legszebb ajándékára vár Szabó Zsófi, aki a napokban hozza világra második gyermekét egy svájci klinikán, ahol férjével már izgatottan készülnek a családbővülés...
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...