Emlékszel még rá? Dido volt a 2000-es évek kedvenc énekesnője: így fest ma, 54 esztendősen

Több mint 20 év elteltével is ugyanolyan hangulatosak Dido egykori dalai, ám maga az énekesnő jó ideje teljesen távol tartja magát a reflektorfénytől; kíváncsi vagy, mennyit változott napjainkra az egykori slágergyáros?
Mindenki imádta a zenéjét
Neked is megvan még a Dido-korszak? Volt egy időszak a kétezres évek hajnalán, amikor szinte lehetetlen volt úgy beszállni az autóba, végigsétálni egy bevásárlóközponton vagy beülni egy vacsorára a barátokkal, hogy ne csendüljenek fel a brit énekesnő mindenhol jelenlévő, fülbemászó slágerei. A „Here With Me”, a „Thank You”, vagy éppen a legendássá vált „Stan” – amelyet Eminem-mel közösen készített – mind-mind meghatározták egy egész generáció zenei ízlését. Mindehhez ráadásul az is sokat adott, hogy az énekesnőt eleve rendkívül különleges, száz közül is könnyen felismerhető énekhanggal áldotta meg a sors: egyszerre sejtelmes, lágy és melankolikus, amely tökéletesen illett a nyugodt, finoman elektronikus alapokra épülő dalaiba.
Akár rajongott valaki ezért az álomszerű, kissé merengő hangzásvilágért, akár túl visszafogottnak találta, egy dolgot nem lehetett vitatni: Dido hatalmas név volt a popzene világában. Több mint 40 millió eladott albummal büszkélkedhet világszerte, és olyan sikerlemezeket tudhat magáénak, mint az 1999-es No Angel vagy a 2003-as Life For Rent, amelyek hosszú időn át uralták a slágerlistákat. Nemcsak előadóként, hanem dalszerzőként is maradandót alkotott: többek között ő jegyzi Britney Spears egyik ismert dalát, az „I’m Not a Girl, Not Yet a Woman”-t is.
Ami azonban talán még különlegesebbé teszi őt, az a személyisége. A hatalmas siker és a reflektorfény ellenére mindig megőrizte visszafogott, természetes stílusát – ami különösen figyelemre méltó, ha tekintetbe vesszük feltűnően elegáns születési nevét: Florian Cloud de Bounevialle O’Malley Armstrong. Miközben más sztárok fényűző partik és extravagáns ruhák világában éltek, Dido inkább a hétköznapi életet választotta. Szívesebben töltötte az idejét testvérével, Rollo Armstrong-gal – aki a Faithless egyik alapítója –, valamint közös baráti társaságukkal Észak-Londonban. Ott zenéltek, beszélgettek, egyszerű ruhákban jártak, és együtt szurkoltak kedvenc futballcsapatának, az Arsenal-nak.
Manapság azonban jóformán semmit sem tudni az énekesnőről, hiszen jóval kevésbé van előtérben, mint annak idején. Valójában azonban ma is szenvedélyének, a zenének szenteli az életét, no meg a családjának, az pedig csak hab a tortán, hogy 54 esztendősen is pont olyan csinos, mint amikor az ő dalait dúdolta. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest jelenleg a híresség:
Leadfotó: Mick Hutson/Redferns





























