Magyarországon is jön a digitális jogosítvány: ekkortól biztosan bevezetik

Az Európai Unió már elfogadta a jogosítványszabályokat, így a változások biztosan életben fognak lépni.

Most tisztába tesszük a digitális jogosítvány fogalmát

A magyar közlekedés történetében mérföldkőnek számít az a pillanat, amikor a gépkocsik megjelenése után a hatóságok felismerték, hogy szükség van a vezetés szabályozására.

Az első autók már az 1890-es évek közepén feltűntek Budapesten, ám ekkor még semmilyen engedély nem kellett a vezetéshez. A helyzet hamarosan tarthatatlanná vált, hiszen a lovas kocsikhoz szokott városi közlekedésben a zajos, gyors és nehezen irányítható automobilok komoly veszélyt jelentettek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Rudnay Béla rendőrfőkapitány kezdeményezésére 1901-ben bevezették a kötelező vizsgát, amelynek célja az volt, hogy csak azok ülhessenek a volán mögé, akik bizonyították alkalmasságukat. Az első vizsgát Budapesten, a Városliget szélén tartották, és ünnepi eseménynek számított, zenekari kísérettel. Ettől kezdve a jogosítvány minden autóvezető számára kötelező lett, és a szabályozás folyamatosan fejlődött, igazodva a közlekedés változásaihoz.

A jogosítvány tehát alapvető feltétele annak, hogy valaki autót vezethessen. Hamarosan jönnek Magyarországon is a digitális jogosítványok, de ez mit fog jelenteni a gyakorlatban, azt a galériánkban megmutatjuk!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Lifestyle
Sokatmondó archív felvétel látott napvilágot Vitézy Dávidról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szakember már egészen fiatalon is rendkívül határozott, céltudatos és kiforrott jövőképpel...
Home&Design
Egy ideje szinte mindenhol ugyanazokat a bézs, krém és törtfehér enteriőröket látjuk, most azonban úgy tűnik, a lakberendezés kezd beleunni a visszafogottságba. Egyre több karakteres, mély és...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük az érzést: eljön a hétvége, és ahelyett, hogy pihennénk, feltöltődnénk vagy a szeretteinkkel töltenénk az időt, órákon át küzdünk a makacs vízkővel, a zsíros sütővel és a véget...
Fashion&Beauty
Amikor a divatvilág bedob egy újabb szokatlan szabásvonalat, a legtöbb nő reflexből nemet mond. Hordó-nadrág? Barrel-leg pants? Már a neve is olyan, mintha egy fa hordóhoz lenne hasonlatos – érthető...
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...