Utazás

Szinte az összes megyére kiadták a legdurvább riasztást: hétfőn jégeső csaphat le az országra, de a folytatás még sokkal ijesztőbb

Durván rákapcsol a november: a viharossá fokozódó szél, a csípős hideg és a jégeső mellett akár hó is várható a most következő napokban.

Csúcsfokozatra kapcsol a november

Hosszú ideje alig-alig láttuk már a napot Magyarországon: az elmúlt hetet már a nyirkos, esős, borús időjárás dominálta, sőt mindemellé még jelentős köd is társult, vagyis egyszerre kaptunk meg mindent, amit annyira nem szívlelünk a novemberben. És sajnos dőreség volna abban bizakodni, hogy a hónap második fele némi enyhülést hozhat: a HungaroMet Zrt. aktuális időjárás-előrejelzése szerint éppen az ellenkező tendencia erősödésére kell felkészülnünk.

A tájékoztatás szerint hétfő délután egy átvonuló hidegfront mentén, délnyugat felől északkelet felé történő áthelyeződéssel többfelé, de kiemelten az ország középső sávjában, északkeleten és délen alakulhatnak ki zivatarok. A zivatarokat elsősorban viharos (~65-80 km/h) széllökés, valamint apró szemű jég kísérheti. Egy-egy intenzívebb zivatarcella környezetében ~90 km/h körüli, illetve azt meghaladó széllökés is előfordulhat.

Északnyugaton a napi csapadékösszeg jellemzően 20 mm felett alakulhat, de a határhoz közeli területeken néhol a 30 mm-t is meghaladhatja.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az esti órákban pedig a front mögött nagy területen viharossá (~60-70 km/h) fokozódhat az északnyugati szél, de a Dunántúl magasabban fekvő részein 70 km/h-át meghaladó széllökések is előfordulhatnak.

Ez még korántsem minden: ha kíváncsi vagy a most következő napok összes kihívására, akkor nyisd meg a galériát!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?