Utazás

Milyen sorrendben haladnak át a járművek a kereszteződésben? Az emberek 80 százaléka rossz választ ad, pedig a feladat rémesen egyszerű

Még a rutinos autóvezetők egy jelentős százaléka is elhibázza, pedig némi türelemmel és minimális szellemi erőfeszítésekkel könnyedén teljesíthető ez a szórakoztató és tanulságos KRESZ-teszt.

Mutasd meg, hogy még mindig tökéletesen ismered a KRESZ-t

Az októberi-novemberi időszak mindig különösen stresszes az autóvezetők számára. Meg kell tenni a téli időszakra való átálláshoz szükséges előkészületeket, és mivel ezekben a hónapokban már az iskolások is újra birtokba veszik az utcákat, ezért különös óvatossággal érdemes haladni az utakon, hiszen - a nyári hónapokhoz mérten - bizony hatalmas a zsúfoltság. (Oké, a mostani héten épp nem, hiszen a nebulók épp jól megérdemelt őszi szünetüket tölti, de november elején visszatérnek az iskolapadba, amit december végéig nem is hagynak el.)

E kihívásokkal tarkított időszakban különösen fontos, hogy az autóvezetők átismételjék mindazt, amit évekkel (esetleg évtizedekkel) ezelőtt megtanultak a közúti közlekedés szabályairól. Elképzelhető, hogy annak idején az eszedbe vésted, hogy egyirányú utcából balra kanyarodva az úttest bal oldalára kell besorolni, de lehet, hogy a gyakorlatban már nem alkalmazod ezt a szabályt, és fel sem tűnik - sem neked, sem pedig a környezetednek -, hogy szabálytalanul jársz el.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ez persze csak egy apró, kiragadott példa, de nagyszerűen rávilágít, mennyire fontos a rohanó hétköznapokban a KRESZ részletszabályainak folyamatos átismétlése, kvázi "újratanulása". Ehhez nyújt segítséget immáron több éves múltra visszatekintő tematikus képrejtvény-sorozatunk, melynek legújabb fordulója még a szokásosnál is egyszerűbb. Ez viszont nem jelenti azt, hogy minden sofőr a kisujjából rázza ki a megoldást, sőt épp ellenkezőleg: olykor még a káprázatos autóvezetői képességekkel és óriási rutinnal rendelkező sofőrök is elvéreznek rajta - na nem azért, mert annyira ingatag alapokon állna az elméleti tudásuk, hanem inkább azért, mert "zsigerből", a másodperc törtrésze alatt akarnak válaszolni. A figyelmetlenség és a kapkodás a legnagyobb hiba, amit az ember egy efféle teszt megoldása során elkövethet, úgyhogy arra intünk, hogy higgadtan, megfontoltan járj el, és csak akkor állj elő a betonbiztosnak vélt tippel, ha tényleg meggyőződtél a válasz helyességéről.

De ne is szaporítsuk tovább a szót: kattints gyorsan a galériára, és mutasd meg, hogy a KRESZ legapróbb szabályait is betéve ismered! Kellemes szórakozást és sok sikert kívánunk!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...