Máig rejtély, hogyan hunyt el a fiatal színésznő: 11 napig hevert holtan, mire rátaláltak

Misty Upham története rendkívül megrázó, főleg annak fényében, hogy valószínűleg már sosem tudjuk meg, minek a következtében vesztette életét a színésznő mindössze 32 évesen.

Iszonyú, ami vele történt

Misty Upham már 12 évesen pontosan tudta, mivel szeretne foglalkozni felnőttként, és ezt már akkor mindenkinek a tudtára adta, amikor először lépett be a színészképző iskolájának osztálytermébe. „A nevem Misty Upham, és egy nap a legjobb őslakos amerikai színésznőként fognak emlegetni a világon” – jelentette ki magabiztosan, próféciája pedig az őt ért nehézségek ellenére valóra vált: néhány évvel később Hollywood legnagyobb sztárjaival játszhatott együtt, köztük Meryl Streeppel, Julia Robertsszel és Benicio Del Toróval. Misty 1982. július 6-án látta meg a napvilágot, Montana és Washington állam határvidékén, és családja anyagi helyzetétől függően hol a Blackfeet rezervátumban, hol azon kívül nőtt fel. Apja zenetanár volt, anyja háztartásbeli és alkalmi vállalkozó, hívő keresztényként nevelték három gyermeküket. Mindkét szülőjét a szövetségi politika keretében bentlakásos iskolákba küldték, amelyek célja az őslakos kultúrák és nyelvek elsorvasztása volt. Apja, Charles Upham azonban jobb jövőt akart a gyermekeinek, mint a rezervátumban való életet. „Elhatároztam, hogy elviszem a gyerekeimet a rezervátumból, ahol sok fiatal kudarcot vall, egy olyan helyre, ahol tanulhatnak és megalapozott élményeket szerezhetnek. Elmondtam nekik, hogy az indián lét köré társított előítéletekkel szembesülnek majd, hogy az emberek gyakran előítéletesek, és hogy az alkoholizmus és az tanulatlanság sztereotípiái alatt élünk” – emlékezett vissza Charles, amikor lánya már befutott színésznőként kereste a kenyerét. Misty az első küzdelmekkel a városban találkozott először, amikor családja Billingsbe költözött, hogy apja zenepedagógiai diplomát szerezzen. Itt tanulta meg, mit is jelent pontosan a származás miatti előítélet – például amikor barátnője anyja miatt megtiltotta, hogy barátok maradjanak, pusztán azért, mert Misty őslakos volt. Ez a tapasztalat, s még sok más hasonló, valamint jóval durvább eset mély nyomot hagyott a lelkében, de az álma – hogy elismert színésznővé váljon – mindent felülírt. Sajnos azonban a sors kegyetlen volt hozzá, s megfosztotta minden jótól és lehetőségtől, mígnem egy végzetes napon, borzalmas körülmények között örökre távozott az élők sorából – azt pedig máig nem tudni pontosan, mi történt vele. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Leadfotó: Jason LaVeris/FilmMagic/Getty Images

Forrás: The Guardian

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.