Sztárok

Sosem láttunk még Donald Trump és III. Károly találkozójához foghatót: történelmi horderejű látogatás közeleg

Állami látogatásra Nagy-Britanniába érkezik kedden Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump. III. Károly király hivatalos meghívólevelét Keir Starmer brit miniszterelnök februárban nyújtotta át Washingtonban Trumpnak.

Történelmi horderejűnek ígérkezik a második látogatás

A látogatás időpontját a Buckingham-palota július közepén jelentette be – írja az MTI. Az amerikai elnöki házaspár hivatalos programja szerdán kezdődik és csütörtökön ér véget. Trump és felesége aznap el is utazik Londonból. III. Károly feleségével az angol-brit monarchia legnagyobb királyi rezidenciáján, a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban fogadja szerdán az elnököt és feleségét, és aznap este az ilyen jellegű államfői látogatások hagyományos fénypontjának számító banketten látja őket vendégül.

A meghívás két szempontból is rendhagyó: Donald Trump már előző elnöki időszakában, 2019 júniusában is járt állami látogatáson az akkori uralkodónál, II. Erzsébet királynőnél – III. Károly király édesanyjánál –, és a két ország kapcsolataiban még nem fordult elő, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is meghívják nagy-britanniai állami látogatásra.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ugyancsak különösTrump újabb meghívása abból a szempontból, hogy második hivatali idejüket töltő amerikai elnököket a mindenkori brit uralkodó hagyományosan már nem invitál teljes körű állami látogatásra.

Ezt III. Károly is külön kiemelte meghívólevelében. A király úgy fogalmazott a Starmer által átnyújtott meghívóban, hogy „történelmi horderejű második állami látogatásra” hívja Trumpot. „Mint Ön is tudja, ez példátlan egy amerikai elnök esetében” – állt a brit uralkodó levelében.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Győrfi Pál neve már gyakorlatilag egybeforrt az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ), de eljött a búcsú ideje.
Sztárok
Sissi, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legismertebb alakja nemcsak szépségével, hanem legendásan szigorú szépségápolási szokásaival is kitűnt kortársai közül, amelyekről máig sok történet kering.
Sztárok
June Squibb, a Nebraska és a Thelma sztárja a minap a 2026-os Tony Awards díjátadón járt, és ismét bebizonyította, hogy a kor csak egy szám: egyszerűen bámulatos, hogy fest 96 évesen.
Lifestyle
A Rák egy beszélgetés során azt érezheti, hogy nem kap teljes választ, vagy valaki kerül bizonyos témákat.
Egészség
Bár királyi család tagjaként szinte bármit választhatna reggelire, Vilmos herceg egy meglepően egyszerű és hétköznapi italra esküszik. Kedvenc gyümölcsleve nemcsak frissítő, hanem kutatások szerint a...
Egészség
A víz szerepe pótolhatatlan, és bár más italok is hozzájárulhatnak a folyadékbevitelhez, egyik sem képes olyan gyorsan és hatékonyan támogatni a szervezet működését.