Margot Robbie átlépett egy határt - Olyan meztelenruhában jelent meg, aminél erotikusabbat még nem láttunk

Margot Robbie sosem volt még ilyen bevállalós: a színésznő legújabb filmjének premierjére egy extravagáns meztelenruha mellett tette le a voksát, ami jóformán semmit nem hagyott a képzeletnek.
Senki nem tudta levenni róla a szemét
Margot Robbie pályája mesébe illő gyorsasággal ívelt felfelé: az ausztrál Szomszédok című szappanoperából szinte egyik napról a másikra vált Hollywood első számú szenzációjává. Három évnyi tévészereplés után először Richard Curtis romantikus vígjátékában, az Időről időre című filmben láthattuk, majd ugyanabban az évben Leonardo DiCaprio oldalán tűnt fel Martin Scorsese monumentális, háromórás eposzában, A Wall Street farkasában. Azóta is töretlenül jelen van a filmvilág élvonalában: játszott szuperhősfilmekben, történelmi drámákban, de a Mattel ikonikus babáját, Barbie-t is életre keltette, emellett emlékezetesen vad és kiszámíthatatlan karaktert formált meg Harley Quinnként is az Öngyilkos osztag című képregényadaptációban – ráadásul olyannyira megszerette a szerepet, hogy ő maga javasolta és később producerként is jegyezte a női központú spin-offot, a Ragadozó madarakat. Saját produkciós cége, a LuckyChap égisze alatt készült az Én, Tonya című sportdráma, amelyben a hírhedt műkorcsolyázó, Tonya Harding bőrébe bújt – az alakítása Oscar-jelölést hozott számára, míg a filmben látott kosztümöket a hitelességük tette felejthetetlenné, azaz olcsó anyagok, házilag varrt ruhák és sminkecset helyett ujjal felvitt szemhéjpúder idézte meg Harding valóságát. Hasonló realista megközelítést alkalmazott a Két királynő forgatásán is, ahol a korhű, szoros jelmezek kényelmetlensége és a vastag smink segítette, hogy átélje a feketehimlővel, valamint a királyi kötöttségekkel küzdő Stuart Mária, no meg az általa megformált I. Erzsébet sorsát; Quentin Tarantino Volt egyszer egy… Hollywoodjában pedig Sharon Tate könnyed eleganciáját öltötte magára fehér gogo csizmának, illetve fekete Chanel táskának köszönhetően. És végül ott a nagybetűs Barbie, azaz Greta Gerwig alkotása, melyben rózsaszín szettekben, csillogó ruhákban okozott felejthetetlen pillanatokat – ezzel kapcsolatban ő maga úgy fogalmazott, hogy Barbie ruhatára valójában egyszerre felszínes és mélységesen jelentőségteljes, vagyis pont olyan, mint maga a karakter. Margot filmográfiáját tehát végigkísérik a hiteles, gondosan megtervezett jelmezek, amelyek mindig hozzáadtak alakításai erejéhez, megjelenése viszont a valóságban is rendkívül figyelemreméltó, főleg ha vörös szőnyeges eseményről van szó, a színésznő ugyanis mindig képes meglepetést okozni. Pontosan így történt ez legújabb filmje, a Mágikus, merész, meseszép utazás premierjén is, ahova a gyönyörű díva élete legextrémebb pucérruhájában lejtett végig a kamerák előtt; ha kíváncsi vagy, milyen fenségesen mutatott, kattints a galériára!
Forrás: Harper's Bazaar































