Utazás

Jövőre nevetségesen olcsó lesz ez az éves autópálya-matrica, de nem mindenki fog örülni neki

A lényegesen olcsóbb autópálya-matrica négy megye személygépkocsival rendelkező lakosai számára lesz majd elérhető.

Cudar világ vár at autósokra az M1 autópálya felújítása miatt

Nemrég közlekedésinfót, vagyis a közlekedés és a közlekedésfejlesztés aktualitásait taglaló sajtótájékoztatót tartott Lázár János építési és közlekedési miniszter - számolt be róla a Világgazdaság. A tárcavezető a MÁV jelenlegi helyzetéről, a Budapest-Belgrád vasútvonal várható elindításáról, a KRESZ-t érintő legfontosabb változásokról és a különböző autópálya-fejlesztésekről is szót ejtett.

Lázár külön kitért az M1 autópálya felújítására és bővítésére is: a téma kapcsán felhívta a figyelmet, hogy a munkálatok időszakában (vagyis az elkövetkezendő három-négy év során) útlezárásokra, sávlezárásokra, terelésekre és ebből adódóan számos kellemetlenségre kell majd készülniük az autóvezetőknek.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A politikus hozzátette: a nehézségeket kompenzálandó az érintett szakaszon átalakítják az autópálya-matricák eddig megszokott rendszerét. Az M1-es sztráda négy vármegyét érint: Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, illetve Győr-Moson-Sopron. Ezen a területen összesen közel 2,5 millió lakos él.

De vajon hogyan alakítják át a díjszabást, s kik lesznek az új intézkedés kedvezményezettjei/kárvallottjai? Nyisd meg a galériát és rögtön megtudhatod!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.