Utazás

Ez az ősz is jól kezdődik: már megint a bolondját járatja velünk az időjárás - borul minden, amit a meteorológusok jósoltak

Szeptember első napjaiban is a kiszámíthatatlanságé lesz a főszerep az időjárásban. A hamisítatlan nyári forróságra vágyók éppúgy meglepődnek majd, mint azok, akik csípősebb, zordabb időre számítottak.

Az időjárás furcsa káoszát hozza el a szeptember

Az időjárás az utóbbi hetekben egy hatalmas lutri volt, szinte minden egyes napunk a kiszámíthatatlanság és a döbbenetes szélsőségek jegyében telt. Váratlan lehűlések és intenzív iramú felmelegedések követték egymást, miközben az aranyló nyár lassan kipergett az ujjaink közül. Még fel sem ocsúdhattunk ebből a faramuci helyzetből, és máris nyakunkon a szeptember: itt az iskolakezdés, a munkába való visszatérés, az aggasztóan sok új feladatnak való nekiveselkedés küzdelmes, mozgalmas időszaka, amivel persze sosem könnyű megbarátkozni.

Ami a meteorológiát illeti, szeptember első hetét is a változékonyság uralja majd, gyakoriak lesznek a riasztó hőmérsékleti ingadozások, és sajnos sokszor úgy érezhetjük majd, mintha szélsebesen váltakoznának körülöttünk az évszakok. Az időjárási viszonyok effajta káosza sajnos eleve nem gyakorol pozitív hatást az általános kedélyállapotunkra, de a szeptember eleje ugyebár egyébként sem számít stresszmentes időszaknak. Egyszóval megpróbáltatásokkal teli napok következnek.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Hétfőn a pára, köd feloszlása után az ország nyugati felén kevés, keleten több gomolyfelhő képződik, de alapvetően sokat fog sütni a nap. Az északkeleti, keleti tájakon néhány zápor kialakulhat. A déli, délnyugati szél elsősorban a Dunántúlon élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között valószínű - olvasható a HungaroMet Zrt. friss időjárás-előrejelzésében, amit vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Lapozz tovább, ha a következő napok időjárására is kíváncsi vagy! A cikk a galériában folytatódik!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...