Meghan pánikol attól, hogy a történelem megismétli önmagát: már aludni sem tud attól, mit tervezhet Károly

Miközben Harry herceg egyre inkább vágyik arra, hogy kibéküljön a brit királyi családdal, feleségét, Meghan Markle-t elfogta a rettegés apósa szándékától.

Aggodalommal figyeli a történéseket

Harry herceg és a brit királyi család viszonya finoman szólva sem túl rózsás, ugyanis a kegyvesztett előkelőség igencsak kihúzta a gyufát a rokonságnál azzal, hogy a két évvel ezelőtt megjelent, Tartalék című önéletrajzi könyvében csúnyán kiteregette a szennyest azzal kapcsolatban, milyen dinamikák működnek a palota zárt ajtói mögött. Akkoriban sokan úgy hitték, III. Károly másodszülött fia soha többé nem szeretné, hogy köze legyen a monarchiához, ám a történet a közelmúltban nem várt fordulatot vett. Ugyanis a herceg, aki az utóbbi években feleségével, Meghan Markle-lel együtt az Egyesült Államokban próbált új életet kezdeni, most újra a hazatérés gondolatával kacérkodik – bennfentes információk szerint régóta vágyik arra, hogy visszatérhessen korábbi szerepébe a királyi család kötelékén belül, vagyis ahhoz a világhoz, amelyet egykor annyira ismert, és amelytől elszakadt – ezt a legtöbben egyébként annak tudják be, hogy Harry korántsem olyan boldog és kiegyensúlyozott a tengerentúlon, mint ahogyan azt egykor elképzelte. Ráadásul az a tény is bántja, hogy két gyermeke, Archie és Lilibet úgy cseperednek fel, hogy nem ismerik a brit rokonaikat, unokatestvéreikkel, Györggyel, Saroltával, valamint Lajossal pedig semmilyen kapcsolatuk nincsen. Ő maga korábban már azt is elmondta, hogy nemcsak édesapját, hanem bátyját, Vilmos herceget is vissza szeretné kapni, emellett rájött, hogy sosem szabadott volna hagynia, hogy a konfliktusok idáig fajuljanak köztük – főként annak fényében, hogy az uralkodó jelenleg is rákos megbetegedéssel küzd. Ugyanakkor úgy tudni, Harry azért döntött úgy, hogy a sussexi hercegné nélkül, teljesen egyedül tárgyal, mert tudja: bármennyire is szereti Meghant, feleségére sokan konfrontatív személyiségként tekintenek, ami nem segítené a békülést. Az egykori színésznő számára azonban ez az egész helyzet rendkívül kényelmetlen, és egyre inkább attól tart, hogy a királyi család célja valójában az, hogy eltávolítsák őt férje mellől. Állítólag Meghan figyelmeztette a herceget, hogy semmiképp ne egyezzen bele olyan megállapodásba, amely őt háttérbe szorítaná – különösen akkor, ha a palota ismét a múlt mintáit követi. Sőt, miközben Harry egyre nyíltabban fejezi ki békülési szándékát, a Briliáns elmék egykori sztárja állítólag egyre nagyobb aggodalommal figyeli a fejleményeket; a részletekért olvass tovább a galériában!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Leadfotó: Chris Jackson-Pool/Getty Images

Forrás: Radar Online

Oldalak

Lifestyle
A 2002-es Kapj el, ha tudsz című film Frank Abagnale Jr. majdnem igaz történetét meséli el. A Leonardo DiCaprio által megformázott szélhámos az 1960-as és '70-es években valóban pilótának adta ki...
Lifestyle
Vannak barátaink, és vannak azok, akik valahogy mindig ráéreznek arra, mire van szükségünk. Nem nagy gesztusokkal, hanem apró, szeretetteljes figyelmességekkel mutatják ki, hogy fontosak vagyunk. De...
Home&Design
A fürdőszoba az otthon egyik olyan pontja, ahol a rendetlenség különösen gyorsan képes felhalmozódni. Itt egy hajcsat, ott egy magazin, amott egy szétszórt sminkecset, félig kifacsart tubus vagy épp...
Lifestyle
Bár Magyarországon nincs olyan törvény, ami pontosan meghatározná, hány éves kortól lehet otthon hagyni egy gyereket, mégis vannak azok a bizonyos íratlan szabályok, amiket jó, ha minden szülő ismer...
Fashion&Beauty
A szequin idén új értelmet nyert: többé nem csak az ünnepi estékre való, hanem a mindennapok modern, ragyogó kiegészítője lett – elegánsan, mégis magabiztosan viselhető bármikor.
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...