Bradley Cooper és Irina Shayk lánya úgy nő, mint a gomba: a kis Lea bájos ifjú hölggyé cseperedett

Az idén 8 esztendős Lea De Seine Shayk Cooper nem sűrűn szerepel a nyilvánosság előtt, ám amikor mégis megteszi, minden szempár bájos vonásaira szegeződik.

Örökölte szülei csodás génjeit

Bradley Cooper és Irina Shayk 2015 tavaszán kezdett randizni, de csak elvétve mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt – az orosz származású szupermodell ezzel kapcsolatban annak idején úgy nyilatkozott, hogy bár sokan szívesen osztják meg a magánéletüket a publikummal, ők úgy döntöttek, a privát dolgaikat megtartják csakis maguknak. Eleinte semmit nem lehetett tudni a románcukról, aztán együtt tűntek fel New York utcáin, sőt Rihanna Met-gála utáni partiján is közösen látták őket, amikor éjfél után kettesben mentek le a karaoke-szobába – később Irina Londonba is elutazott, hogy megnézze kedvesét Az elefántember című színdarabban. Persze, ahogyan az minden álompár esetében lenni szokott, egy idő után elkezdett terjedni a pletyka, miszerint viszonyukat hullámvölgyek árnyékolják be – 2016 februárjában például konkrét szakításról is suttogtak, de a szerelmesek mindezt gyorsan cáfolták egy romantikus randevú során, amikor kéz a kézben sétálgattak, múzeumokat látogattak, illetve exkluzív étteremben vacsoráztak New Yorkban, rövidesen pedig együtt jelentek meg Párizsban a L'Oréal rendezvényén is, ahol nyíltan vállalták szerelmüket a kamerák előtt. Kapcsolatuk egyik legfontosabb állomása 2017 márciusában jött el amikor világra jött közös kislányuk, Lea De Seine Shayk Cooper, s bár két évvel később szakítottak, a kislány miatt továbbra is közeli kapcsolatban maradtak, baráti viszonyt ápoltak, és példás módon, közösen nevelték gyermeküket. Aztán 2022 novemberében váratlanul felröppentek a hírek egy lehetséges újrakezdésről, ám ezek hamar elcsendesedtek, miután Irina romantikus kapcsolatba került az NFL-legenda Tom Bradyvel, a színész pedig nemrég hivatalosan is felvállalta, hogy a szupermodell Gigi Hadid ejtette rabul a szívét. Nos, bár Bradley és Irina közös története már rég véget ért, gyermekük örökké összeköti őket, így igyekeznek a legnagyobb egyetértésben nevelni Leát, aki ritkán tűnik fel valamelyik szülője oldalán a vörös szőnyegen, így meglepő látni, milyen sokat nőtt az utóbbi időben. Galériánkban megmutatjuk, milyen elbűvölő kis hölggyé cseperedett:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty Images

Forrás

Oldalak

Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...