Sztárok

Fodor Zsóka megtörte a csendet: a színésznő elárulta, miért szakadt meg a barátsága Schmuck Andorral

Az 54 évesen, súlyos betegség következtében elhunyt Schmuck Andor másfél évtizedig rendkívül szoros barátságot ápolt Fodor Zsókával, kapcsolatuk azonban egy ponton váratlanul megszakadt. A 83 éves színésznő most végre elárulta, miért távolodtak el egymástól.

Hírességek egész sora búcsúzott tőle

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Július 14-én, 54 esztendős korában meghalt Schmuck Andor, a közismert médiaszemélyiség, az egykori politikus, akit legutóbb a TV2 A nagy duett című showműsorában láthatott a közönség. Schmuck már ekkor szót ejtett egészségügyi problémájáról, akkor azonban még úgy tűnt, szokásos optimizmusával, derűjével és kitartásával felül tud majd kerekedni a betegségen. Sajnos nem így történt.

Igaz ugyanakkor, hogy a Tények stábjának júniusban, már komoly betegen arról is beszélt, hogy ha akarja, ha nem, hamarosan elérkezik az a pont, amikor már a legkedvezőtlenebb kimenetellel is számolnia kell. Éppen ezért még a vagyonáról is rendelkezett.

2024-ben a néhai politikus hathatós segítségével alakult meg a Tisztelet Társasága nevű, idős embereket támogató nonprofit szervezet, ahol Schmuck még élete utolsó napjaiban is fáradhatatlanul dolgozott. Az értéktárgyai eladásából befolyt összeget végül a Tisztelet Társaságának, illetve két másik civil szervezetnek adományozta.

Schmuck halála sokakat megrendített: az utóbbi egy-két napban hírességek egész sora búcsúzott a mindig mosolygós, színes médiaszemélyiségtől. Köztük volt a 83 éves Fodor Zsóka is, aki egykor fiaként szerette Schmuck Andort, később mégis elsodorta őket egymástól az élet.

Lapozz, rögvest kiderül, miért változott meg a két híresség viszonya az utóbbi időben!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...