Sztárok

Bruce Willis ma már erre a filmjére a legbüszkébb, pedig sokan nem is ismerik

Sajnos Bruce Willis a betegsége miatt ma már visszavonult a színészkedéstől, de gyakorlatilag teljesnek tekinthető a filmes karrierje. Van azonban egy alkotás, amit kifejezetten imád.

Olyan klasszikusokban is feltűnt, mint a Ponyvaregény, Die hard, vagy a Hatodik érzék, de nem ezek között van a kedvence

A filmvilág történetében kevés olyan név van, aki több műfajban is maradandót tudott alkotni színészként, de Bruce Willis ott van ebben az illusztris társaságban. Bár sokszor akcióhősként gondolunk rá, de szerepelt drámákban, sci-fiben, de vígjátékokban is.

Bruce Willist 2022-ben afáziával diagnosztizálták – ez egy olyan neurológiai rendellenesség, amely a beszédkészséget és a kommunikációt érinti. A betegség következtében a színész egyre nehezebben tudott szöveget tanulni, párbeszédeket megjegyezni, és a forgatásokon is egyre több segítségre szorult. A családja 2023 februárjában jelentette be, hogy Willis állapota tovább romlott, és az orvosok frontotemporális demenciát állapítottak meg nála. Ez a betegség nemcsak a nyelvi képességeket, hanem az érzelmi és viselkedési funkciókat is súlyosan érinti.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A diagnózis után Willis hivatalosan is visszavonult a színészkedéstől, és azóta nem vállalt új szerepeket. Bár néhány filmje még megjelent 2023-ban.

Willis még a betegsége előtt átgondolta a karrierjét, és kiválasztott azt a filmet, amire a legbüszkébb. Melyik lett a nyertes, azt a galériánkban megmutatjuk!

Leadfotó: TriStar Pictures

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Valóságos túlélőtúrává változott az ATV műsorvezetőjének családi programja. Vogyerák Anikó a kisfiával indult el a természetbe, ám a békésnek szánt erdei piknik egyetlen másodperc alatt változott át...
Sztárok
Győrfi Pál neve már gyakorlatilag egybeforrt az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ), de eljött a búcsú ideje.
Sztárok
Sissi, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legismertebb alakja nemcsak szépségével, hanem legendásan szigorú szépségápolási szokásaival is kitűnt kortársai közül, amelyekről máig sok történet kering.
Sztárok
June Squibb, a Nebraska és a Thelma sztárja a minap a 2026-os Tony Awards díjátadón járt, és ismét bebizonyította, hogy a kor csak egy szám: egyszerűen bámulatos, hogy fest 96 évesen.
Lifestyle
A Rák egy beszélgetés során azt érezheti, hogy nem kap teljes választ, vagy valaki kerül bizonyos témákat.
Egészség
Bár királyi család tagjaként szinte bármit választhatna reggelire, Vilmos herceg egy meglepően egyszerű és hétköznapi italra esküszik. Kedvenc gyümölcsleve nemcsak frissítő, hanem kutatások szerint a...