Ezek voltak Károly király utolsó szavai Fülöp herceghez – Órákkal apja halála előtt mondta ki a szívfacsaró mondatokat

Fülöp herceg 2021-ben, 99 éves korában hunyt el, ám halála előtt még sor került egy utolsó, megindító beszélgetésre közte és fia, Károly király között.

Így búcsúzott

Erzsébet királynő és Fülöp herceg házassága nemcsak a brit monarchia történetének egyik leghosszabb és legkitartóbb kapcsolata volt, hanem egy valódi, emberi történet is szeretetről, kihívásokról és méltóságról, hiszen ők maguk pedig több mint hetven éven át maradtak egymás társai jóban és rosszban. Kettejük között nemcsak érzelmi, hanem családi kapcsolat is fennállt: mindketten Viktória királynő leszármazottai voltak, így harmad-unokatestvéreknek számítottak. Első igazi találkozásuk a dartmouth-i Királyi Haditengerészeti Akadémián történt, ahol a 13 éves Erzsébet hercegnőt lenyűgözte, ahogyan Fülöp – aki akkor kadét volt – átugrotta a teniszpálya hálóit. Bár Fülöp kezdetben visszafogottan nyilatkozott erről az első benyomásról, Erzsébet már ekkor mély benyomást tett rá. Erzsébet apja, VI. György király kezdetben aggályosnak tartotta a házasságot, mivel úgy vélte, lánya túl fiatal és esetleg meggondolatlan döntést hoz, éppen ezért csak Erzsébet 21. születésnapja után engedélyezték hivatalosan az eljegyzést. Az esküvőt 1947-ben tartották, mindössze két évvel a második világháború vége után, így az ország még mindig megszorításokkal küzdött – a majdani uralkodónak például jegyrendszerben gyűjtött kuponokat kellett felhasználnia az esküvői ruhájához, és a tortájuk is adományokból készült. Az esküvő során a menyasszony nyilvánosan megfogadta, hogy „engedelmeskedni” fog férjének – ez akkoriban vitát váltott ki, mivel sokan nem tartották helyénvalónak, hogy a jövendőbeli királynő ilyen ígéretet tegyen. Az első években Fülöp haditengerészként Máltán szolgált, és Erzsébet is vele tartott, míg gyermekeik, Károly és Anna az anyaországban maradtak. Később, amikor Erzsébet 1952-ben trónra lépett, Fülöpnek fel kellett adnia haditengerészeti karrierjét, hogy felesége uralkodói teendőit segítse. Ez nem volt könnyű döntés, hiszen még a királyi család nevéről is vita alakult ki: Fülöp azt szerette volna, ha a Mountbatten név kerülne előtérbe, míg Erzsébet – édesanyja és Churchill tanácsára – megtartotta a Windsor nevet, amit később kompromisszumként Mountbatten-Windsorra módosítottak. A házaspárnak négy gyermeke született: Károly, Anna, András és Eduárd, az utóbbi kettőt gyakran nevezték „második családnak”, mivel jóval később jöttek világra. Noha házasságuk alatt többször felröppentek pletykák Fülöp állítólagos nőügyeiről, az évek múlásával kapcsolatuk egyre szilárdabbá vált. Például 1997-ben, ötvenedik házassági évfordulójuk alkalmával a herceg a következőket ondta: „Úgy vélem, a legfontosabb lecke, amit megtanultunk, az a türelem. Nem mindig számít, amikor minden jól megy, de amikor nehézségek jönnek, elengedhetetlen. És higgye el nekem, a királynő bőven rendelkezik ezzel a tulajdonsággal” – fogalmazott, de Erzsébet is többször hangsúlyozta, mennyire fontos számára férje jelenléte. Fülöp herceg egyébként a napokban ünnepelte volna 104. születésnapját, s bár 2021-ben, 99 éves korában elhunyt, emléke ma is élénken él azokban, akik szerették és tisztelték – kiváltképp legidősebb fia, a jelenlegi uralkodó, III. Károly, akinek szívszorító emléke van édesapja utolsó napjairól. A részletekért olvass tovább!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Steve Parsons - WPA Pool/Getty Images

Forrás: Mirror

Oldalak

Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.
Sztárok
Súlyos információkat hozott nyilvánosságra Molnár Áron: a színész-aktivista kiderítette, hogy a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, a korábban verbális és fizikai abúzusokkal megvádolt Páger Pál...
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...