Kate Hudson a világ legrövidebb bőr nadrágjában állt színpadra – Vadító lábakat villantott a közönségének

Kate Hudson nemcsak hangjával, hanem lehengerlő megjelenésével is elkápráztatta a közönséget legutóbbi koncertjén: áttetsző felsője, bőr rövidnadrágja és combcsizmája a színpad királynőjévé tette őt.

Vérbeli rockdíva

Kate Hudson 1979. április 19-én látta meg a napvilágot Los Angelesben, művészi vénával megáldott családban. Édesanyja Goldie Hawn, Oscar-díjas színésznő, míg biológiai édesapja Bill Hudson, aki komikusként, énekesként és színészként is ismert – Kate azonban igazi édesapjának Kurt Russellt tartja, aki szeretettel nevelte őt gyermekkora óta. Testvére Oliver Hudson szintén színész, féltestvére Wyatt Russell jégkorongozóból lett színész, és a família többi tagja sem áll messze a szórakoztatóipartól: nagybátyja például zenész, nagynénje pedig zenei producer. Kate már kislányként is szinte megállás nélkül táncolt, illetve énekelt, minden adandó alkalmat kihasználva, hogy színpadon vagy figyelem középpontjában lehessen – ennek ellenére családja eredetileg azt remélte, hogy a középiskola elvégzése után a rangos New York Egyetemre megy továbbtanulni, ám ő úgy döntött, előbb inkább kipróbálja magát a profi színészet világában. 1998-ban debütált a mozivásznon az A világ legnagyobb tölcsére című filmben, melyben egy feltörekvő fiatal sztárocskát alakított, aki egy apró kaliforniai városkában reked. Bár következő két filmje – a 200 szál cigi (1999) és a Pletyka (2000) – vegyes vagy éppen negatív kritikákat kapott, mégis szélesebb közönséghez jutottak el, így a Kate által megszemélyesített karakterek – egy esetlen, de jó szándékú lány, valamint egy ártatlan főiskolás – emlékezetesek maradtak. Az igazi áttörést végül a Majdnem híres (2000) hozta meg számára, ahol a karizmatikus Penny Lane-t alakította – a szerepet eredetileg Sarah Polley kapta volna, ám miután kiszállt a projektből, a rendező, Cameron Crowe komolyan elgondolkodott a film elhalasztásán. Kate eredetileg William nővérét játszotta volna, de könyörgött, hogy meghallgassák Penny szerepére, Crowe pedig lenyűgözve figyelte próbajátékát. Végső döntése, hogy neki adja a szerepet, meghozta gyümölcsét: Kate szárnyalni kezdett, azóta pedig olyan kasszasikerekben okozott emlékezetes pillanatokat a nézőknek, mint például a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? (2003), A csajok háborúja (2009), illetve a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma (2022). És ha mindez nem lenne elég, a 46 esztendős hírességtől a muzikalitás sem áll távol, sőt: nemrég saját albumot jelentetett meg, így mostanában rengeteget koncertezik – a minap pedig igencsak szexi szerelésben lépett a közönség elé. Galériánkban megmutatjuk, milyen vadító volt:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Maya Dehlin Spach/FilmMagic/Getty Images

Forrás: IMDb, HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...