Lifestyle

Európa-napi fesztivál: Izgalmas programokon vehetsz részt az EU csatlakozás 21. évfordulóján

Hazánk európai uniós csatlakozását idén május 11-én az Európa-napi fesztivállal, családi programokkal, futóversennyel és koncertekkel ünnepelhetjük a Szabadság téren. Az információs sátrakban egész nap kreatív foglalkozásokkal, kvízekkel és játékokkal várják a látogatókat, akik az Európai Unióról, a tagság adta lehetőségekről is tájékozódhatnak. A nap folyamán pedig Járai Márk (Halott Pénz), Co Lee és Lovasi András is koncertezik.

A programok már délelőtt elkezdődnek a Szabadság téren. A 21 év tiszteletére rendezett 21 kilométeres futóverseny résztvevői közös bemelegítés után indulnak útnak. A verseny útvonala 21 sikeres uniós fejlesztést mutat be: egyet-egyet a 19 vármegyéből, egyet Budapestről, és ráadásként a 2024-es RegioStars verseny egyik győztes projektjét. Az immár hagyományosnak számító sportesemény annyira népszerű, hogy szinte azonnal betelt a nevezés. A futók között rajthoz állnak ismert emberek is, többek között Nyári Diána színésznő, Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, Gajdos Tamás és Vadon János televíziós- és rádiós műsorvezetők, Dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint Széphalmi Júlia táncművész.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A futóverseny rajtját követően a gyerekprogramoké lesz a színpad, ahol Grecsó Krisztián és a Pici Szív Tánczenekar koncertje után a Majorka színház lép fel, őket követi délután a Rutkai Bori Banda és az Apacuka Zenekar.

Az Európa-nap hivatalos megnyitójára 12.00-kor kerül sor a nagyszínpadon, a köszöntők után pedig rögtön a futás eredményhirdetése következik. Ezt követően átveszi a terepet a zene, 14 órától először Járai Márk (Halott Pénz), majd Lovasi András LOVASI: Egy az egybe …csak maga koncertje következik, utánuk pedig Co Lee (Live Band) ad ingyenes koncertet a nagyszínpadon.

A rendezvény egész ideje alatt várják az érdeklődőket a különböző szervezetek, többek között uniós intézmények sátrai. A látogatók olyan témákkal kapcsolatban tájékozódhatnak – sokszor izgalmas, játékos formában –, mint az életminőségünk fenntartása, a társadalmi méltányosság erősítése, a fiatalok támogatása, Európa szerepe a világban, vagy, hogy mit tesz az EU az emberekért. Első kézből láthatják majd, hogyan biztosítja az Unió, hogy az emberek biztonságban, egy békés, versenyképes, összetartó és gazdaságilag fenntartható társadalomban boldogulhassanak a geopolitikai zavarok és a jelentős globális gazdasági és társadalmi kihívások idején is. Az információs sátrakban találkozhatnak például az Európa Pont, a Magyar Éghajlatvédelmi Szövetség és a Kreatív Európa Iroda képviselőivel.

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?
Sztárok
Az idei Grammy-gála hemzsegett a fura szettekben és bizarr ruhákban vörös szőnyegre lépő sztároktól – mutatjuk, kik voltak azok, akiknek a legszörnyűbb darabokra esett a választása.
Sztárok
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Lifestyle
Nem minden hét simogat, van, amelyik inkább finoman, de kitartóan feszegeti a határaidat. Most három csillagjegy számíthat arra, hogy a türelem lesz a legnagyobb fegyvere.
Lifestyle
Vannak hetek, amikor minden gyanúsan jól alakul, az apró véletlenek pedig látványosan a javadra fordulnak. Most három csillagjegy pontosan ezt élheti meg, még akkor is, ha eleinte nem is veszi észre...
Lifestyle
A japán nők karcsúságának nem a szigorú diéták a titkai: létezik egy egyszerű módszerük, amellyel anélkül maradnak vékonyak, hogy lemondanának az evés öröméről.