Lifestyle

Sokkoló hír érkezett az óraátállításról: magyarok millióinak reményei foszlottak szét

Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.

Rengetegen szeretnék, mégsem törölték még el az időszámítás-váltásokat

Egy közelmúltbéli hazai kutatás világosan rámutatott, hogy a magyarok döntő többsége - nagyjából 90 százaléka - eltörölné a sokak által kifogásolt gyakorlatot, azok pedig, akik a jövőben is ragaszkodnának hozzá, szinte csak maroknyian vannak. Az eltörlés mögött hazánkban olyan jelentős sokaság sorakozik fel, hogy a válaszadók 14 százalékának már az is mindegy volna, melyik időszámítást tartanánk meg. A többség (46 százalék) persze a nyári időszámítás mellett tenné le a garast, bár 10-ből 6-an azzal is tisztában vannak, hogy a téli időszámítás az eredeti, így az terhelné meg kevésbé a szervezetet.

Az óraátállítás kérdése már régóta napirenden van az Európai Unióban. Ahogy korábbi cikkünkben mi is felidéztük, 2018-ban indítottak egy konzultációt, melyben arról kérdezték az EU lakosságát, hogy mi a véleményük az óraátállítással kapcsolatban.

Akkor a válaszadók zöme az eltörlést támogatta, s a magyarok körében volt az egyik legmagasabb az időszámítás-váltásokat ellenzők aránya. Az Európai Parlament már 7 évvel ezelőtt javaslatot tett az óraátállítás kivezetésére, de a tagállamok között mindmáig folyik a vita arról, hogy a nyári vagy a téli időszámítást volna-e érdemes megtartani.

Az uniós tagállamok eredetileg 2021-ig kaptak haladékot arra, hogy eldöntsék, a téli vagy a nyári időszámítást favorizálják-e az óraátállítás eltörlése esetében, de aztán jött a pandémia, és a határidőt meghosszabbították 2024-ig. Az orosz-ukrán háború kitörése miatt azonban a végleges döntés még tovább halasztódott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A legutolsó hírek arról szóltak, hogy a nagy társadalmi vitát generáló kérdésben akkor születhet végleges döntés, ha a magyarok átadják a soros elnökséget a lengyeleknek. Ez 2025 januárjában ugyebár meg is történt, ám az érdemi előrelépés azóta is várat magára.

Az óraátállítás eltörlésének hívei tehát már hosszú évek óta várják, hogy végre nagy horderejű előrelépés történjen az ügyben. Nos, ez most bekövetkezett - írja az EU Today. Csakhogy a legfrissebb fordulat nem megörvendezteti, hanem - épp ellenkezőleg - óriási hidegzuhanyként éri mindazokat, akik a hátuk közepére sem kívánják az időszámítás-váltásokat.

Hogy mi is ez a bizonyos fordulat, ami magyarok millióit fogja elkedvetleníteni? Lapozz: galériánkból megtudhatod!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...