Sztárok

III. Károly magára haragította Donald Trumpot: az amerikai elnök valósággal tombolt, amikor megtudta ezt a brit királyról

Donald Trump rengeteg politikussal tengelyt akasztott már, arra viszont senki sem számított, hogy egy napon majd a brit királyra is megorrol.

Mit vétett a brit király?

Donald Trump második elnöki ciklusának első hónapja tulajdonképpen az egész világot megdöbbentette. A régi-új amerikai elnök a Mexikói-öböl átnevezésével és a Grönland megszerzésére irányuló tervei hangoztatásával éppúgy kiverte a biztosítékot, mint az ukrajnai háború lezárásával kapcsolatos álláspontjával. Pedig amikor 2024 novemberében kiderült, hogy a 78 esztendős amerikai üzletember visszaköltözhet a Fehér Házba, egyesek abban reménykedtek, hogy második terminusában majd nagyvonalú módon önmérsékletet tanúsít. Nos, nem így történt (legalábbis az első másfél hónap alapján úgy tűnik, nem így fog történni), ám ennek dacára is meglepő, hogy Trump még III. Károly brit királyra is megorrolt. A Daily Mail című bulvárlap szerint az amerikai elnök nem is csupán a királyra, de egész Nagy-Britanniára megorrolt azért, amit a 76 esztendős uralkodó a közelmúltban tett. De vajon mivel tudta ennyire kihozni a sodrából III. Károly az Egyesült Államok 47. elnökét? Nyisd meg a galériát, és azonnal megtudod!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Vannak mondatok, amelyek egy életre velünk maradnak. Főleg akkor, ha egy olyan embertől kaptuk őket, aki bölcsességével, humorával és csendes szeretetével egész gyerekkorunkat meghatározta.
Sztárok
Közel 20 év telt el a High School Musical premierje óta, de Zac Efron nevét újra felrobbantotta az internet – méghozzá egy kiszivárgott demófelvétel, amely állítólag megmutatja, hogyan énekelt...
Fashion&Beauty
Bár sokan úgy vélik, a hideg idő beköszöntével nehezebbé válik a divatos öltözködés, néhány kiegészítő óriási segítségünkre lehet, ha szeretnénk feldobni kissé téli szettjeinket.
Sztárok
Kristen Bell sokkoló őszinteséggel beszélt a hűségről, a házasságáról és arról, miért nem zavarná, ha férje, Dax Shepard más nőkkel feküdne le.
Lifestyle
Ma már szinte senki nem adja ezeket a neveket a gyermekének, ugyanakkor rengeteg családban élnek még ma is ilyen nevű nagyszülők vagy dédszülők.
Lifestyle
Szinte egész nap fülig ér ma a Halak szája - minden oka meg is lesz rá. Napi horoszkóp.