Lifestyle

Mert az energiahatékonyság nem csupán otthon lényeges!

Lehet, hogy egy női magazinban nem egy megszokott téma az energiahatékonyság, de mégis érdemes beszélni róla, hiszen végső soron mindenkit érint. Természetesen ez nem csupán az otthonokban, hanem a munkahelyeken is hasonlóan nagy jelentőséggel bír, így ez alól az önkormányzatok sem maradnak ki.

Csakhogy ez messze nem annyira egyszerű kérdéskör például a fentebb említett önkormányzatok esetében, így még a tájékozottabb munkatársaknak sem árt a METERISE energiamenedzsment blogját követnie.

Itt ugyanis rendszeresen megújuló tartalmakkal várják azokat, akik szeretnének minél tudatosabb felhasználókká válni. Sőt, nem pusztán információkkal, hanem még annál jóval többel is várják az érdeklődőket az említett oldalon.

Pályázatra fel!

Szerencsére ma már nem csupán információkkal, hanem pályázatokkal is lehet segíteni akár az önkormányzatokat is, így példának okáért a DIMOP Plusz-2.1.1-24 pályázat lehetővé teszi azt, hogy az imént említett szervezetek minél hatékonyabban legyenek képesek menedzselni saját energiafogyasztásukat.

Ez persze nem pusztán azért lényeges, mert ily módon jóval kevesebbet kell fizetniük, hanem azért is, mert a fenntarthatóság, az ökológiai szemléletmód mindenhol alaptétellé vált.

Persze ezt megvalósítani nem egyszerű dolog, hiszen ahhoz először is tudatosan kell elemezni a jelen energiafogyasztást, majd az egyedi igények alapján nyílik lehetőség alternatív energiaforrások megtervezésére és bevezetésére.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Elkél mindenhol a szakavatott segítség

Jóllehet az önkormányzati pozíciókban rengeteg olyan ember ül és dolgozik, aki tökéletesen ért a pályázatíráshoz, azért ebben a speciális esetben semmiképp sem válik hátrányunkra, ha a METERISE csapatát bízzuk meg a DIMOP Plusz-2.1.1-24 pályázat teljes menedzselésével. És hogy miért is éri ez meg nekünk?

A szakmai és műszaki dokumentáció előkészítése során energetikai auditot végeznek, így teljes mértékben figyelembe veszik az egyedi igényeket, sőt, a megvalósítás során is hatalmas segítséget nyújtanak.

A fejlődésnek akkor sem kell megállnia, ha nincs pénzünk

A bevezetőben említett analógiára térnénk vissza: míg az otthonok esetében önerő nélkül szinte semmit sem tudunk javítani, fejleszteni vagy akár korszerűsíteni, addig szerencsére az önkormányzatok esetében az egyes pályázatoknak köszönhetően akkor is lehetőség nyílik többek között akár az energiamenedzsment fejlesztésére, ha azoknak semekkora saját keret nem áll a rendelkezésükre.

A fentebb bemutatott pályázat ugyanis nemcsak abban egyedülálló, hogy 100%-osan vissza nem térítendő támogatást nyújt, hanem abban is, nem kíván meg semennyi önerőt sem a pályázatot benyújtó szervezetektől. Így aztán még a legkisebb költségvetéssel dolgozó önkormányzatoknak sem kell kimaradniuk a jóból, és ha a legtöbbet szeretnék a pályázatból kihozni, akkor a METERISE csapatát bízzák meg a pályázat A-tól Z-ig való kezelésével.

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Három gyerek, egyetlen szoba és nagyjából nulla négyzetméter, ami „csak úgy” üresen maradna? Mutatjuk, hogyan lehet ebből mégis élhető, praktikus és szerethető gyerekszobát kialakítani.
Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...
Lifestyle
Súlyos veszélyre és bűncselekményre figyelmeztet a rendőrség: ismeretlenek elvittek a Duna-partról egy feltételezhetően II. világháborús robbanótestet.
Egészség
A ráncok megjelenését nem csupán az idő múlása határozza meg: a mindennapi életmód, a környezeti hatások és az étrend is beleszólhat abba, milyen gyorsan veszít a bőr a feszességéből. Ráadásul van...
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Sztárok
Kiszivárogtak az utolsó felvételek Liam Payne tragédiájáról: az elhunyt világsztár utolsó óráit megrázó fotók és biztonsági kamerás felvételek fedik fel.