Ezt a 2 szót duruzsolta Harry fülébe Meghan, miután szenvedélyes csókot váltottak

Meghan Markle és Harry herceg a publikum szeme előtt sem tudták visszafogni magukat: a sussexi hercegi pár forró csókot adott egymásnak, az egykori színésznő pedig sokat sejtető dolgot suttogott a férjének.

Romantika a reflektorfényben

Az Invictus Games Harry herceg egyik nagy szívügye, amelyet azzal a céllal hozott létre 2014-ben, hogy támogassa a sérült katonákat, illetve veteránokat – ez a nemzetközi sportesemény lehetőséget ad azoknak a férfiaknak és nőknek, akik szolgálatuk során testi sérüléseket szenvedtek, hogy különböző versenyszámokban mérjék össze erejüket, továbbá kitartásukat, emellett segítse elfogadásukat, rehabilitációjukat társadalmi szinten. A játékok nem csupán a sportteljesítményekről szólnak, hanem az emberi lélek erejéről, valamint az újrakezdés lehetőségéről, a sussexi előkelőség pedig igazi szerelemprojektként tekint rá, s minden évben személyes jelenlétével is hozzá járul a rendezvénysorozathoz. Nincs ez másképp idén sem, és természetesen felesége, Meghan Markle kíséretére is számíthat, aki a hétvégi megnyitón romantikus csókkal örvendeztette meg nyilvánosan, majd két olyan szót rebegett a fülébe, ami mindent elárul a kapcsolatukról. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

Forrás: Daily Mail

Oldalak

Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Úgy tűnik, ismét komoly feszültség alakult ki a brit királyi családban, Vilmos herceg ugyanis állítólag egyre türelmetlenebb Harry és Meghan helyzete miatt.