Ők voltak Elvis Presley nagy szerelmei: Priscilla férjeként is belehabarodott más nőkbe

Elvis Presley számos romantikus viszonyba bonyolódott élete során, a nőknek pedig akkor sem tudott ellenállni, amikor nős volt.

Elcsavarták a fejét a hölgyek

A sors 1959-ben, Németországban hozta össze Elvis Presleyt és az akkor 14 éves Priscillát 1959-ben: a fiatal lány szépsége azonnal elbűvölte a sztárt, és szinte azonnal vonzalom szövődött közöttük. Miután nagykorú lett, Priscilla egyből Memphis-be költözött kedveséhez, aki 1967. május 1-jén feleségül vette. Egy ideig felhőtlen boldogság és harmónia jellemezte a kapcsolatukat, ám nem sokkal azután, hogy világra jött egyetlen közös gyermekük, Lisa Marie, egyre több probléma kezdte beárnyékolni viszonyukat, mígnem 1973-ban úgy döntöttek, hogy elválnak. Házasságuk alatt Priscilla végig hűséges volt férjéhez, de ahogyan az közismert, a Királyról ez már nem volt elmondható. Rajongott a szebbik nemért, és ha valaki felkeltette az érdeklődését, nehezen tudott ellenállni a csábításnak. Galériánkban felsoroljuk, kik voltak azok a nők, akik meghódították a legendás énekes szívét:

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Leadfotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

Forrás

Oldalak

Fashion&Beauty
Van egy ruhadarab, amely minden hideg szezonban visszatér, mégis könnyű alábecsülni a benne rejlő lehetőségeket. Pedig néhány jól megválasztott kombinációval a legegyszerűbb összeállítást is...
Lifestyle
A burgonya jól bírja a szélsőségeket, de azért érdemes úgy tárolni, hogy ne csírázzon ki.
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.
Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.
Sztárok
II. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.
Fashion&Beauty
Az 1970-es évek boho világa, amelyet annak idején Cher virágmintás (flower-power) ingei, parasztblúzai és masnis nyakmegoldásai jellemeztek, ismét visszatért az őszi divatba, lobogó harangujjakkal,...