Az elsöprő szerelem lett a legendás magyar színésznő veszte: csak 41 éves volt, amikor méltatlan módon elragadta a halál

Déry Sári a XX. század Magyarországának egyik nagyra becsült színésznője volt, végül mégis megalázó, iszonyú körülmények között kellett búcsúznia az élettől.

Tragikus sors

Déry Sári, eredeti nevén Baas Klára Mária Sarolta, 1911. szeptember 2-án született Sátoraljaújhelyen, színpadi karrierje pedig Pozsonyban indult balett-táncosként – ő maga azonban már a kezdetek kezdetén arra vágyott, hogy színésznőként mutassa meg tehetségét. Végigjárta a vidéki nagyvárosokat, előbb Eőry Klári, majd Ördögh Klári néven lépett fel, míg fel nem vette végleges művésznevét. Szépségével és kisugárzásával hamar a közönség kedvence lett, rövidesen pedig felkerült Budapestre, ahol számos nagynevű teátrumban szórakoztatta a nézőket, ám arra sem kellett sokat várnia, hogy a filmkészítők is felfigyeljenek rá. Azonban a sors később nem bánt vele kesztyűs kézzel: két kudarcba fulladt házasság után belépett az életébe a nagybetűs szerelem egy jóképű fiatalember személyében, aki nem sokáig tudta őt boldoggá tenni – közös történetüknek idejekorán vége szakadt, méghozzá szörnyű körülmények között. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Fortepan / Fortepan

Forrás: RTL.hu, Birtokélet

Oldalak

Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...