Katalin titokban megüzent Harrynek mindent: a hercegné mondandója a napnál is világosabb

Katalin hercegné személyes és nagyon érzelmes mondanivalót fogalmazott meg az idei karácsonyi hangversenye kapcsán, és még Harry hercegnek is üzent.

Sokat sejtető jelentés

December 6-án, immáron ötödik alkalommal rendezik meg Katalin vezetésével a Together At Christmas jótékonysági hangversenyt a Westminster-apátságban, ahol a brit királyi családon kívül 1600 vendég is jelen lesz. Az idei koncert több szempontból is más, mint az eddigiek: egyrészt a hangulatot átjárja a walesi hercegné rákos megbetegedéssel szembeni küzdelme, valamint sikeres kemoterápiás kezelése, másrészt most először történt olyan, hogy a háromgyermekes édesanya minden résztvevőnek különleges, személyes levelet írt az eseményt megelőzően. A leendő királyné többek között úgy fogalmazott, a karácsony amellett, hogy az egyik kedvence az évben, egyben „az ünneplés és az öröm időszaka” is, emellett „lehetőséget ad arra, hogy lelassítsunk, és átgondoljuk azokat a mélyebb dolgokat, amelyek mindannyiunkat összekötnek”. Van azonban a szövegben egy olyan rész is, amely szakértők szerint egyértelműen elhidegült sógorához, Harry herceghez szól, ráadásul nem is akármilyen jelentést hordoz; a részletekért olvass tovább a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: Andrew Parsons - WPA Pool/Getty Images

Forrás: Express

Oldalak

Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...