„Az első adás mindig perdöntő” – Pásztor Anna a közönség soraiból szurkolt a Dancing with the Starsban

Pásztor Anna és táncpartnere, Köcse György a döntő előtt estek ki a Dancing with the Stars első évadából, ám az énekesnő szívéhez mind a mai napig közel áll a műsor – olyannyira, hogy az ötödik széria debütáló adásán is felbukkant.

Az idei évadra is kíváncsi

A Dancing with the Stars 2020-ban indult hódító útjára hazánkban, az első évadban pedig Gelencsér Tímea és Hegyes Berci párosa lett a győztes. Az egykori szépségkirálynőért rengetegen rajongtak, hiszen bebizonyította, milyen kiváló tánctudással áldotta meg a sors, ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy a fináléhoz közeledve sokan Pásztor Annát, valamint Köcse Györgyöt tartották a legesélyesebbnek. Az énekesnőnek, illetve partnerének azonban az utolsó pillanatban búcsút kellett vennie a versenytől, ami igencsak mélyen érintette őket. Az Anna and the Barbies frontembere felettébb megszerette a TV2 szuperprodukcióját, méghozzá olyan szinten, hogy azóta is rendszeresen visszatérő vendég. Most, az ötödik széria indulásakor is a közönség soraiból nézte végig a látványosabbnál látványosabb előadásokat, a Femcafe.hu-nak pedig elárulta, melyik páros érdekli a leginkább, illetve elmesélte, jelen van-e még az életében a tánc, emellett azt is kifejtette, milyen tervei vannak a közelgő születésnapja apropóján.

„Szerintem az első adás mindig perdöntő. Ilyenkor azonnal látom, hogy milyen lehetőségek vannak a táncosokban” – fogalmazott többek között a rocksztár.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Nem kérdés, hogy a Dancing with the Stars első adásának egyik legemlékezetesebb produkcióját Whisper Tonnak és partnerének, Tóth Katicának köszönhettük, akik a műsor után a stúdióban beszélgettek a Femcafe.hu.val.

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...