Lifestyle

Az ismert szerzőpáros újraalkotta a "Más a világ" című dalt

Régi slágerüket, a „Más a világ” című dalt újította fel Erős Attila és Spigiboy. A klasszikus dal modern köntösbe csomagolt verzióját ráadásul DJ-k körében rendhagyó módon, élőben adta elő a legendás duó.

Újragondolt klasszikus

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Erős Attila és Spigiboy klasszikusára sok évvel ezelőtt minden buliban tombolt a közönség, nem csoda hát, hogy régóta rágják a rajongók a legendás DJ páros fülét, hogy a többi dalhoz hasonlóan a „Más a világ” című dalt is felújítsák. Erős Attila és Spigiboy az elmúlt években több olyan dalt is áthangszerelt, amelyek a kétezres évek nagy slágerei voltak.

Nagyon sokan kérték, hogy vegyük elő ezt a dalunkat is, mert nagyon szerették és örülnének, ha ennek a slágernek is egy új lendületet adnánk. Most érkeztünk el odáig, hogy ezt a kérést teljesíteni tudtuk, és már be is mutatkozott az új verzió, ráadásul élőben, ami egy DJ formáció esetében igen ritka. A júliusi, Budapest Parkos fellépésünkön több dalt is élőben adtunk elő, köztük a most felújított „Más a világ”-ot is, és akkora tombolás kezdődött rá, hogy el is határoztuk, hogy a klip is ebből készül majd” - mesélte Spiegelhalter László, azaz Spigiboy.

A dal felújítása már csak azért is aktuális volt, mert a Tiktokon az elmúlt hónapokban rengetegen elővették újra a slágert, és ismét a legfelkapottabb dalok közé került. Erős Attila és Spigiboy immár húsz éve gondoskodnak a bulizók hangulatáról, sikerük pedig azóta is töretlen.

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Volt idő, amikor a nyitott polcok jelentették a modern, laza, Pinterest-kompatibilis konyha csúcsát. Szépen sorba rendezett bögrék, gondosan válogatott tányérok, egy kis olívaolaj, egy kis szárított...
Sztárok
Hivatalosan is feleség lett Thylane Blondeau. A francia modellt mindössze hatévesen választották meg a világ legszebb kislányának, most pedig egy varázslatos párizsi ceremónián mondta ki a boldogító...
Egészség
A vendégek harmada heves hányással és hasmenéssel küzdött a nagy nap után egy baranyai esküvőn. Az NNGYK jelentése szerint calicivírus tarolt a násznép soraiban, miközben az országban külföldről...
Sztárok
Szabó Győző őszintén vallott az életéről: az 55 éves színész tisztában van azzal, hogy a fiatalkori pörgés és a függőségek egyszer visszaütnek. Bár most mindent megtesz az egészségéért, úgy érzi, a...
Sztárok
Súlyos vádakkal állt a nyilvánosság elé a ValóVilágból megismert Kutai Kinga. Az édesanya, aki egyedül neveli hallássérült és ADHD-s kisfiát, egy országos oktatási demonstráción nyilvánosan állította...
Lifestyle
A Netflix dokumentumfilmjéből megismert Tinder-csaló után itt a magyar verzió. A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett előéletű férfi ellen, aki társkereső oldalakon...