Mit akar ez jelenteni? Jennifer Lopez expasija rejtélyes üzenetet posztolt

Most már biztos: valóban véget ért Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága, a díva ugyanis a közelmúltban hivatalosan is beadta a válókeresetet, méghozzá a második házassági évfordulójuk napján, a hírt követően pedig nem sokkal az énekesnő volt párja, Alex Rodriguez is megnyilvánult a közösségi oldalán.

Sokak szerint nagy jelentősége van

Jennifer Lopez és a baseball-játékos Alex Rodriguez 2017-ben jöttek össze, majd két évvel később megtörtént az eljegyzés, ám 2021-ben váratlanul bejelentették, hogy lefújták az esküvőt. Rövidesen nyilvánosságra került, hogy az énekesnő ismét beleszeretett egykori párjába, Ben Affleckbe, akinek időközben szintén zátonyra futott a párkapcsolata, így semmi nem állt annak az útjába, hogy ők ketten másodjára is megpróbálják együtt. Úgy tűnt, boldogságuk töretlen, mígnem néhány hónappal ezelőtt felröppent a pletyka, miszerint házasságuk megromlott, ők pedig a válás mellett döntöttek. Tegnap végül kiderült: a híresztelések nem voltak alaptalanok, ugyanis napvilágot látott, hogy a popsztár valóban beadta a válókeresetet, néhány órával később pedig egykori sportoló kedvese is jelentkezett az Instagramon. Részletek a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Szinte már teljesen biztos, hogy zátonyra futott Jennifer Lopez és Ben Affleck álomba illő házassága, a legfrissebb információk szerint pedig úgy tűnik, korántsem lesz békés az elválás.

Leadfotó: Frazer Harrison/Getty Images

Forrás: People

Oldalak

Lifestyle
Hamarosan elindul a nyugdíjas SZÉP-kártya program, azonban rengeteg körülötte a bizonytalanság.
Lifestyle
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért kockáztatja az életét az, aki rázással takarítja a pirítóját.
Utazás
A júniusi iskolai szünet kezdetével hivatalosan is elstartolt a főszezon. Bár a gazdasági nehézségek miatt idén sokan óvatosabbak, találtunk egy pénztárcabarát, tömegmentes földi paradicsomot.
Sztárok
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Lifestyle
A világ élelmiszer-termelése soha nem látott kihívásokkal néz szembe, és egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy olyan termékek is veszélybe kerülhetnek, amelyeket ma még természetesnek veszünk....
Utazás
A tikkasztó, kora nyári kánikulát pillanatok alatt törhetik meg a heves, jégesővel kísért viharok a HungaroMet előrejelzése szerint. A meteorológusok nyolc vármegyére léptettek életbe elsőfokú...