Sztárok

Ekkor debütál a képernyőn a Sztárban sztár jubileumi évada: nagy visszatérők foglalnak majd helyet a zsűriben

A Sztárban sztár 2013-ban debütált a TV2-n, s a nagysikerű vetélkedő azóta 9 évadot ért meg. Hamarosan képernyőre kerül a következő szezon is, és már az sem titok többé, mely hírességek foglalnak majd helyet a megújult zsűriben.

Így még sosem láthattuk a Sztárban sztárt

A Sztárban sztár című vetélkedő első évada 2013-ban debütált a TV2 kínálatában, és a produkció hamar óriási rajongótáborra tett szert, a nézők érdeklődése pedig az elmúlt 11 esztendő során sem csappant. Egyáltalán nem meglepetés tehát, hogy a Sztárban sztár eddig 9 évadot ért meg, és hamarosan képernyőre kerül a következő szezon is.

A TV2 Csoport végre nyilvánosságra hozta, hogy a produkció eddig még sosem látott verziója, a Sztárban sztár All Stars szeptember 7-én, szombaton, 19 óra 30 perces kezdettel debütál a csatornán - írja a SorozatWiki. A nyitó adások során 24 különböző énekes csillogtatja majd meg zenei tudását, arról azonban egyelőre nem szól a fáma, hogy kik fognak majd színpadra lépni a korábbi évadok nagyágyúi közül. A zsűritagok személye azonban nem titok többé: lapozz tovább, galériánkban eláruljuk, ezúttal mely celebritások foglalnak majd helyet a zsűriszékben!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nem kell tovább várni, szeptember 1-jén, vasárnap este útjára indul az Ázsia Expressz ötödik évada: a TV2 produkciójában ezúttal nyolc kalandvágyó pár próbál szerencsét Fülöp-szigetek és Tajvan mesés vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva megküzdjenek a 15 millió forintos fődíjért. Till Attila Stohl András oldalán vágott neki a nagy kalandnak.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...
Lifestyle
A Bikához váratlan, nem mindennapi információ juthat el - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...