Lifestyle

Havi 180 ezer forintos albérlettámogatást kaphatnak a magyar fiatalok

Az áprilisban induló Ifjúsági Garancia Plusz program bértámogatásból, albérleti és útiköltség hozzájárulásból áll - írja az MTI.

Nagy segítség a 30 év alattiaknak

Áprilisban indul a kormány 200 milliárd forintos keretösszegű, 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz programja – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 csatorna kedd reggeli adásában.Az Ifjúsági Garancia Plusz program három lábra (bértámogatás, albérleti és útiköltség hozzájárulás) épül - fejtette ki Czomba.

Az imént említett három láb: Az állam négy, illetve hat hónapig a munkabér 50 százalékát átvállalja a munkáltatótól. Amennyiben a munkahely a lakóhelytől 60 kilométernél messzebb található, a program keretében a minimálbér 70 százalékáig, 180 ezer forintig albérleti támogatás igényelhető. Hatvan kilométeres távolságon belül pedig 10 kilométerenként 10 ezer forintos útiköltség támogatást biztosítanak.
Kattints a további képekért!

Ha azt szeretnéd, hogy a lakásod összeszedettnek és elegánsabbnak tűnjön 2024-ben, ezekre a dekorációs elemekre mindenképp érdemes lehet beruháznod!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Bár Brad Pitt, David Beckham vagy épp Leonardo DiCaprio a "régi motorosok" közül máig felülmúlhatatlanok külső tekintetében sok nő számára, érkezik azért bőven az utánpótlás is, ami a dögös...
Sztárok
Nemrég véget ért a Tv2 nagy sikerű realityje a Házasság első látásra, amelyben az egyik legmegosztóbb, és legbalhésabb házaspár Dávid Petra és Kabai András volt. Kapcsolatuk elég viharosan indult, a...
Sztárok
Kereken 40 évvel ezelőtt robbantott kasszát a mozikban minden idők egyik leghíresebb akcióvígjátéka, a Beverly Hills-i zsaru. Idén nyáron megtekinthetjük a kultikus franchise következő - immáron...