Utazás

Mire készülhetnek? Százezer katona mozgósításáról döntött a NATO

A NATO 90 ezer katonát mozgósít az orosz haderő elrettentése céljából - jelentette be Christopher Cavoli tábornok, a szervezet európai erőinek főparancsnoka.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

31 tagország vesz majd részt a műveletben

Az amerikai tábornok a NATO-tagországok védelmi vezetőinek kétnapos találkozóját lezáró sajtótájékoztatón elmondta: a Steadfast Defender 2024 elnevezésű hadgyakorlat, amely elmúlt évtizedek legnagyobb mozgósítása lesz, a héten kezdődik és májusig tart majd, a műveletben mind a 31 tagország részt vesz, és támogató tagként Svédország is.

"A szövetség megmutatja, hogy az Észak-Amerikából érkező erők transzatlanti mozgása révén képes megerősíteni az euroatlanti térséget. A Steadfast Defender művelet 2024 egyértelműen demonstrálni fogja egységünket, erőnket és eltökéltségünket értékeink és a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelmében" - nyilatkozta Christopher Cavoli tábornok.

Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke a sajtótájékoztón elmondta: Oroszország legutóbbi támadásai Ukrajnában pusztító hatásúak, azonban katonailag nem hatékonyak.

"Ugyanakkor jelentős katonai sikereket látunk az ukrán oldalon. Több mint 300 ezer az elesett orosz katonák száma, az ukrán erők több ezer orosz harckocsit és páncélozott járművet és több száz repülőgépet semmisítettek meg, továbbá felszabadították elfoglalt területeik 50 százalékát" - mutatott rá. Szintén hatalmas eredménynek nevezte, hogy Ukrajna valódi haditengerészet nélkül is képes volt visszaszorítani az orosz fekete-tengeri flottát és megnyitni egy gabonafolyosót.

"Közvetlen befektetés a saját biztonságunkba"

Megerősítette: a szövetség továbbra is határozottan elkötelezett az iránt, hogy támogassa az ukrán védelmet: "Ez nem jótékonyság. Az Ukrajnának nyújtott támogatás közvetlen befektetés a saját biztonságunkba. A tartós, tárgyalásos megoldás elérésének egyetlen módja az ukrán pozíció megerősítése a harctéren" - emelte ki.

A tavalyi vilniusi csúcstalálkozón elfogadott új védelmi tervekkel kapcsolatban közölte, hogy a tervek tartalmazzák a haderőszerkezeti követelményeket, amelyek meghatározzák a szükséges felszerelések és szervezetek számát és típusait minden régióban és területen - írja az MTI.

"Ez közvetlenül beépül a NATO védelmi tervezési folyamatába, és az elkövetkező évtizedekre meghatározza fegyveres erőinket. A NATO és a nemzeti védelmi tervek még soha nem voltak ilyen szorosan összekapcsolva" - hangsúlyozta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a védelem tekintetében az egész társadalomra kiterjedő megközelítésre, nagyobb energiafüggetlenségre és rugalmasabb infrastruktúrára van szükség.

Zelenszkij szerint Kijev a végsőkig küzd majd az orosz haderő ellen, de pénzügyi segítség hiányában elképzelhető, hogy Ukrajna alulmarad a háborúban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.