Utazás

Történelmi pillanatok: úton van a Holdra az első magyar tárgy

Hétfőn indult útnak a Peregrine holdra szálló egysége, amelynek fedélzetén egy magyar időkapszula is helyet kapott – benne az aranycsapat történetével és magyar tudósok munkásságával.

Amerikai robotot akarnak elhelyezni a Holdon

Felbocsátották Floridából hétfőn helyi idő szerint kora hajnalban a United Launch Alliance (ULA) vadonatúj Vulcan űrrakétáját, hogy több mint fél évszázad után újra egy amerikai robotot helyezzen el a Holdon.

A Blue Origin űrvállalat által készített hajtóművel felszerelt, 60 méter magas rakéta fedélzetén szállítja a Peregrine holdra szálló egységet, amelyet az Astrobotic űrrobotokat gyártó cég épített a NASA támogatásával, írja az MTI.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a február 23-án a Peregrine lehet az első amerikai holdra szálló egység az utolsó Apollo-küldetés 1972-es landolása óta, egyben az első magánvállalat által felbocsátott űreszköz.

Időkapszula a fedélzeten

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A fedélzeten egy magyar időkapszula is helyet kapott - teszi hozzá a HVG.hu cikke. Azt írják, egyedüli magyar cégként a budapesti székhelyű Puli Space Technologies kapott helyet az egység fedélzetén. A Puli időkapszulája, a Téridő Plakett egy kerámiatábla, amelynek alumíniumból készült másolatát vitte magával az űrszonda. A 200x200 milliméter méretű, 160 gramm tömegű plakettre több ezer karakternyi szöveget gravíroztak, köztük

az Aranycsapat története vagy Weöres Sándor életműve olvasható, de a Nobel-díjas Karikó Katalin, Ádám Veronika biokémikus, Barabási Albert László fizikus, Freund Tamás neurobiológus, Kondorosi Éva biológus és Bay Zoltán fizikus eredményeit és munkásságait is felküldték az űrbe.

A csaknem egy évtized alatt kifejlesztett Vulcan űrrakéta az ULA Atlas V rakétájának helyét veszi át, legnagyobb riválisa Elon Musk SpaceX űrvállalatának többször felhasználható Falcon 9 rakétája. A Peregrine missziója során az elkövetkező legénységekkel érkező Hold-missziók előtt gyűjt adatokat a Föld kísérőbolygójának felszínéről.

A kutatók erre akkor jöttek rá, amikor górcső alá vették azt a holdi port, amelyet az űrhajósok még 1972-ben, az Apollo-11 misszió részeként hoztak a kék bolygóra.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Izgatottan szaladt ki a kertbe a hároméves kislány a neki érkezett csomagért, ám a felhőtlen öröm pillanatok alatt felfoghatatlan drámába fordult.
Utazás
Nyugodt, napsütéses idővel indul a nap, ám északnyugat felől hirtelen lecsap a viharos időjárás az egész országban.
Fashion&Beauty
A farmer örök klasszikus, de idén nyáron egészen új oldalát mutatja. Egyetlen jól megválasztott darabbal pillanatok alatt trendi, mégis könnyed szettet varázsolhatsz belőle.
Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.