Egészség

Nyálkás váladék a gyerekeknél: hogyan azonosítsuk, illetve hogyan kezeljük?

A nyálkás váladék termelődése nem ritka gyermekek esetében, hiszen többféle probléma is kiválthatja a test ilyen jellegű túlzott reakcióját. A szülők ettől sokszor megijednek, pedig nem érdemes, hiszen a legtöbb esetben könnyedén kezelhető problémáról van szó. De hogyan azonosítsuk be a tüneteket, illetve mit tegyünk ezután?

A nyálka, avagy a nyálkás váladék többnyire egy színtelen váladékréteg a nyálkahártya felszínén, amelynek leginkább a védelem biztosítása és a hidratáltság megőrzése a feladata. Ez előfordulhat az orrban, a tüdőben, a légutakban, de akár más testrészekben is – mindenhol különböző funkciókkal rendelkezik, például hozzájárul a kórokozók és szennyeződések eltávolításához. Alapvetően jó és hasznos dolog, ám betegség esetén túltermelődés indulhat meg, amelyet már kezelni kell. Ebben segítünk!

Mi okozza?

A már részletezett nyálkás váladék többféle egészségügyi problémával társulhat, ilyen lehet az egyszerű megfázás, azaz a vírusos nátha is. Ilyenkor az orr nyálkahártyája megduzzad, irritáció lép fel, emiatt a kellőnél több nyálka termelődik, amelynek távoznia kell a testünkből. Ezt egy felnőtt, de egy gyermek esetében is komolyan kell venni, illetve ajánlott kezelni – a kicsiket érintő megfázásról itt lehet bővebben olvasni: https://www.otrivin.hu/jobb-kozerzet/hogyan-kezelje-gyermeke-megfazasat.html.

Szintén a nyálkatermelést kiváltó okok közé tartozik az allergia, korunk egyik népbetegsége, amely válogatott kellemetlenségeket zúdít az érintettekre. Legyen az pollenallergia, esetleg a poratkák jelenlétére vonatkozó túlérzékenység, a nyálkás orr sajnos szinte garantált. Gyakori kiváltó okot jelentenek az alsó légúti fertőzések, a hörghurut és a tüdőgyulladás is. Ezek rendszeresen járnak együtt nyálkás köpettel, ami borzasztó kellemetlen tud lenni, főleg hosszabb távon. A szénanátha, valamint a még nagyobb problémát jelentő asztma is hasonló következményekkel jár, így pedig már összeáll a kép: sajnos a nyálkás váladék túlzott termelődése szinte biztosan negatívan hat ki az emberek többségére, így a gyermekekre is. De mit tegyünk szülőként, ha érintett az utódunk?

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A védekezés rendszere

Kezdjük azzal, hogy ha hosszadalmasan, visszatérően jelentkezik a probléma, vagy éppen súlyos kellemetlenségekkel jár, mindig keressünk fel egy szakorvost! Néha sikerül, hogy kikúráljuk magunkat, ám komolyabb esetekben nem érdemes az internetdoktor szerepét játszani. A jó szakorvos viszont segíthet azonosítani az alapvető okot és megfelelő kezelést javasolhat. Ha ez megvan, biztosan felajánl majd többféle eljárást, ilyenekből igyekeztünk válogatni. Minden esetben segít a betegség hosszát rövidíteni a rendszeres orrtisztítás, ami nagyobb gyermeknél néha az egyszerű orrfújást is jelentheti, kisebbeknél azonban az orrszívó porszívó bevetése ajánlott.

Ha az orrfújás nehézkes, mert a nyálkás váladék nem mozdul az orrjáratokból, akkor fel kell azt lazítani. Szerencsére erre vannak remek megoldások, amelyek ráadásul még jó érzéssel is járhatnak. Ilyen a meleg gőz belélegzése, akár egy szaunában, akár egy forró teát tartalmazó tál fölé hajolva. Ezek a kiemelt, koncentrált esetek, de a gőz akár folyamatosan is áramolhat otthonunkban, például egy aromás diffúzor lendületes működésének hála. Szintén a nyálka állagához és kiváltó okaihoz kapcsolódik a megfelelő hidratáció hiánya, azaz mindig érdemes odafigyelni a kellő vízivásra, hiszen ez fellazítja a váladékot, amely így nagyobb gond nélkül távozhat a szervezetünkből. A víz mellett forró teát vagy éppen húslevest is szagolgathatunk, kóstolgathatunk, a szénsavas és cukros löttyöket azonban ilyen tünet esetén kerüljük. Meg ha lehet, máskor is…

Ha tényleg nagynak tűnik a baj, azaz veszélyben van az életminőségünk, akkor előkerülhet az orvos által előírt antihisztamin, ami segít az allergiás tünetek enyhítésében. Itt nem győzzük hangsúlyozni, hogy elhúzódó probléma esetén mindig meg kell mutatnunk magunkat az orvosnak, hogy lássuk, mi a helyzet, javul vagy romlik az állapotunk.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

A szöveg a Haleon együttműködésével készült.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Rengeteg magyar asztalára kerül rizs köretként, és imádjuk is, de hogyan ismerjük fel, ha gond van vele?
Lifestyle
Immár 15. alkalommal díjazták Európa legjobb fesztiváljait a European Festival Awards gálán január 14-én, a hollandiai Groningenben. A Sziget ezúttal is egy nagy presztízsű díjjal térhetett haza.
Babára vágyva
A Babára Vágyva podcast sorozat 15. részének, egyben az első évad záróepizódjának, vendége Horváthné Rényei Szabina tanácsadó szakpszichológus és dúla, akivel az anyává válással, anyasággal...
Lifestyle
Amikor beköszönt a tél és a fűtésszezon, sokan igyekeznek minden lehetséges módon melegen tartani az otthonukat. Van azonban egy hétköznapi tárgy, amelyet a legtöbben automatikusan az ablakpárkányra...
Lifestyle
A felhasználóknak lényegében nincs módjuk, lehetőségük arra, hogy bármilyen tekintetben is befolyásolják a videómegosztó platformon közzétett tartalmakat megszakító reklámok időtartamát, illetve...
Sztárok
A brit királyi család egyik legfájóbb törésvonala évek óta apa és fia között húzódik. Most azonban olyan lépés körvonalazódik, amely alapjaiban írhatja át a kapcsolatukról alkotott képet.