Ezért nem tudják pontosan, miért is halt meg Mozart

Wolfgang Amadeus Mozart mindössze 35 éves volt, amikor 1791-ben meghalt, és halálának pontos okát soha nem sikerült megállapítani.

Isten „csodát” küldött Salzburgba

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kis Amadeus, akit az apja tanított, már négyéves korában rövid darabokat játszott, ötévesen már komponált. Gyorsan megtanult zongorán, orgonán, brácsán és egy egyéb hangszereken játszani, ami meggyőzte apját arról: van valami isteni a fiában. Úgy jellemezte, mint „a csodát, amelyet Isten Salzburgban hagyott megszületni”.

Az édesapa elhatározta, hogy megosztja ezt a „csodát” a világgal, ezért fiát és lányát Maria Annát európai zenei körútra vitte. Olyan városokba utaztak, mint München, Párizs és London, és fellépéseikkel megörvendeztették a közönséget. Mozartnak alkalma nyílt találkozni idősebb és tapasztaltabb zeneszerzőkkel, és komolyan elkezdett saját zenéket komponálni. Egyre ismertebb és híresebb lett, de a zenén kívül más szerelme is akadt: 1782-ben vette el feleségét, Constanze-t, akitől hat gyermeke született (csak kettő élte meg a felnőttkort).

1791 szeptemberében súlyosan megbetegedett Prágában, a La Clemenza di Tito bemutatóján, amiből egy rövid időre sikerült felépülnie, ám decemberben mégis meghalt. De vajon miben? Betegségben vagy esetleg meggyilkolták?

Itt van minden, amit tudunk a híres zeneszerző halálát körülvevő évszázados rejtélyről.

Kattints a galériára!

Dr. Béres József mögött is egy fontos hölgy áll, de ezúttal nem a feleségéről van szó.

leadfotó: pixabay.com, forrás: allthatsinteresting.com

Oldalak

Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.
Home&Design
A hálószoba a legtöbbünk számára egyet jelent a kikapcsolódással, a pihenéssel és a relaxálással – egy nyugodt menedék, ahol nagyot sóhajthatunk lefekvés előtt, és feltöltődve készülhetünk a ránk...
Sztárok
Ma már elindul a Házasság első látásra a TV2-n, ami ismét nagy hullámokat fog generálni.
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.