Sztárok

83 éves lenne John Lennon: meglepő érdekességek az ikonikus énekesről, amikről talán sosem hallottál

Évtizedekkel azután, hogy New Yorkban meggyilkolták John Lennont, legendája elevenebb, mint valaha.

A 20. század egyik legnagyobb hatású énekese volt

A Beatles minden kétséget kizáróan a legnagyobb hatású együttes a könnyűzene történetében, zenéjükön rajongók és zenészek nemzedékei nőttek fel. A formáció kulcsembere volt John Lennon, aki nemcsak zenéjével, de politikai szerepvállalásával is milliók gondolkodását határozta meg - s bár a banda 1970-ben feloszlott, a tagok közül szólóban a legendás énekes futotta be a legváltozatosabb zenei karriert. 1980-ban tele volt ötletekkel és álmokkal, megjelent Double Fantasy című lemeze, interjúk sorát adta, turnét tervezett - ebből azonban már nem lett semmi, ugyanis december 8-án New York-i otthona előtt lelőtte egy rajongója, Mark David Chapman. Lennon alakja és legendája halála óta még nagyobbra nőtt, zenéje pedig mind a mai napig hatással van a közönségre. Az ikonikus világsztár 1940. október 9-én született Liverpoolban, azaz ma lenne 83 éves; galériánkban rá emlékezünk néhány kevésbé ismert, érdekes titokkal!

Hiába rajongott érte az egész világ, John Lennon egyáltalán nem gondolta azt, hogy jó hangja van. Gyakran fordult menedzseréhez, George Martinhoz a következő kéréssel: „Nem tudnád simábbá tenni egy kis ketchuppal, vagy valamivel?”.
Kattints a további képekért!

Sokkal érdekesebb története van a legendás zenekar egyik nagy slágerének, mint azt bárki is gondolta volna.

Leadfotó: Michael Ochs Archives/Getty Images
Forrás: Múlt-kor történelmi magazin

Oldalak

Sztárok
Egészség
Sokak szerint a joghurt vagy épp a tejföl, esetleg a kefir tetején felgyülemlett lé azt jelzi, hogy a termék már rossz és nem fogyasztható, a szakember szerint ez azonban egy óriási tévhit.
Lifestyle
A tasteatlas.com nevű angol gasztroportál évente közzéteszi, hogy az egyes országokban mely helyi különlegességekért bolondulnak a külhoniak. Lássuk az idei magyar toplistát!
Sztárok
A 24 éves Noelia Voigtot tavaly ősszel, a nevadai Renóban kiáltották ki a Miss USA szépségverseny győztesének. Diadalával a fiatal nő történelmet írt, ugyanis ő volt a verseny történetének első...