Utazás

Hétvégén az egész világ láthatja a magyar főváros szépségeit

A hétvégi maratoni versenyek révén az egész világ láthatja majd Budapest szépségeit az atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója szerint – írja az MTI.

A vb legfontosabb napjai közelegnek

„A vb két talán legfontosabb napja következik, hiszen szombaton és vasárnap rendezzük a női és férfi maratont, ami alkalom arra, hogy megmutassuk az egész világnak a magyar fővárost” – mondta Németh Balázs pénteken az M1 aktuális csatornának.

Úgy jelöltük ki az útvonalat, hogy a főváros legszebb részein vezessen, a Hősök terén lesz a rajt és a cél, a résztvevők lefutnak az Andrássy úton a Duna-partig, majd következik az Akadémia előtti tér, a Lánchíd, az Alagút, az Attila út, aztán vissza a Várkert bazár előtt, majd megint Lánchíd és Andrássy út. Ez egy 10 kilométeres kör, amelyet négyszer teljesítenek a futók a 2195 méteres felvezető szakasz után.

Németh Balázs kifejtette, a maraton lebonyolítása némi kényelmetlenséggel jár, lesznek útlezárások, de ez az ára annak, hogy „megmutassuk magunkat a világnak”.

A rajt reggel 7 órakor lesz mindkét napon magyar futókkal, továbbá szurkolói pontokat alakítanak ki, a Hősök terén koncertekre kerül sor, és az Akadémia előtti téren, valamint a Várkert bazárnál is lesznek programok, zene és meglepetések.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

„Mivel 9 és 10 óra között beérnek a futók, még nem lesz nagyon meleg” – emelte ki.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője közölte, egy komplex mentési terv alapján biztosítják a rendezvény minden elemét.

"Kinn lesznek a mentőautók, a gyalogos elsősegélynyújtók, a speciális ellátóhelyek és ambulanciák. Mindenkit arra kérünk, hogy igyon sok folyadékot, és védje a fejét a közvetlen napsugárzástól, a Hősök futásán pedig csak akkor induljon el, ha egészséges és felkészült rá" – utalt a vasárnapi eseményre, melynek során bárki futhat közvetlenül a maraton után, pontosan ugyanazon az útvonalon, amelyen a világ legjobbjai is küzdenek az érmekért.

Koporsómaradványok és emberi csontok egyaránt előkerültek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az év utolsó napjai váratlan fordulatokat hoznak az Ikreknek. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.
Sztárok
A Fred és George Weasley-t életre keltő James és Oliver Phelps először beszéltek részletesebben arról, mit éreznek a 2026-ban érkező HBO-s Harry Potter-sorozattal kapcsolatban.
Lifestyle
A születésed napja nemcsak az asztrológia szempontjából lehet fontos és árulkodó, hanem a számmisztikáéból is. Amennyiben te is egy bizonyos napon születtél, akkor fényes jövő áll előtted és nagy...
Sztárok
Lisa Eilbacher annak idején milliókat bűvölt el a vásznon, ám a ’80-as évek ragyogása után váratlanul hátat fordított Hollywoodnak – most pedig alig lehet ráismerni a visszavonultan élő sztárra.
Egészség
Egy friss kutatás szerint van egy hétköznapi ital, ami látványosan fokozhatja az edzés teljesítményét – és valószínűleg ott lapul a hűtődben.