Lifestyle

A cégen belül is megoldható: csapatépítő játékok az irodában

A csapatépítő játékok fontosak a kommunikáció elősegítése, a kollégák jobb megismerése, a csapatszellem kialakítása szempontjából, azonban nem mindig van elég ötletünk egy ilyen rendezvény megszervezésére. Ebben nyújtunk most segítséget.

Néha kapcsolódjunk ki közösen

Akár kis, akár nagy létszámú cégnél is dolgozzunk, akkor érezzük magunkat igazán jól a helyünkön, ha a munkán túl a kollégákkal is szívesen “birkózunk” meg nap mint nap. Ehhez az kell, hogy időről időre közös kikapcsolódást szervezünk, meglátogassunk például egy Neverlandhez hasonló rendezvényhelyszínt, ahol szórakoztató feladatok kovácsolnak össze bennünket. De nem mindig van erre lehetőség, az alábbiakban hoztunk három olyan játékot, amit irodai környezetben is levezényelhettek, és mégis megteszi a célját: összerázza kicsit a társaságot.

Számháború

Valószínűleg utoljára tizenévesek játszottatok ilyet, de nem kell hozzá gyereknek lenni, és nem szükséges a szabadtér, erdő vagy rét sem. Elég, ha van egy nagy irodátok, ahol akad jó pár búvóhely, ahol ki lehet kerülni az ellenfél csapatát.

Osszátok a jelenlévő kollégákat két táborba, mindenki kapjon egy-egy négyjegyű számot, amelyet madzaggal a homlokára erősíthet! A cél, hogy a kezeitek használata nélkül minél tovább rejtsétek el saját számaitokat az ellenfél csapattagjai elől. Az nyer, aki megszerzi a másik tábor zászlaját.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kommunikálj érthetően!

Ennél jobb kommunikációfejlesztő gyakorlatot aligha tudnánk elképzelni. A feladathoz két-két fős csapatokra kell osztani a társaságot, szükség lesz még egy-egy papírlapra és íróeszközökre.

  • A csapat két tagja egymásnak háttal ül vagy áll, egyiküknél az íróeszköz és a papír.
  • A másikuk pedig egy viszonylag egyszerűen lerajzolható képet kezd el jellemezni, fontos, hogy nem a kézügyesség a lényeg, hanem az egymással való kommunikáció fejlesztése.
  • A csavar és a nehezítés a történetben, hogy az instruáló fél nem közölheti a másikkal, mit is rajzoljon pontosan, nem árulhatja el, hogy az egy fa lesz, házikó, kiskutya, csupán a vonalakat, formákat írhatja le neki szóban.
  • A feladat lényege, hogy teljesen a másik szavaira hagyatkozzunk, és meglássuk, milyen fontos tisztán, érthetően kommunikálni, nem fél mondatokat és befejezetlen gondolatokat közölni a társainkkal.

Három igaz, egy hamis

Ehhez a játékhoz háromfős csapatokra lesz szükség. Mindenkinek három igaz és egy hamis állítást kell mondania saját magáról, utóbbinak is elég hihetőnek kell hangzania, és a többiek feladata, hogy kitalálják, melyik volt az az állítás, amit az illető csak kitalált. A nevetésen túl ez a játék az előítéleteket oszlatja el, megismertet minket a kollégáinkkal, és persze az őszinteséget hangsúlyozza.

A játékok kiválasztásánál mindig vegyük figyelembe az egyéni igényeket, egy feladat se legyen kirekesztő vagy épp kigúnyoló! Csapatépítésre fel!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Súlyos csapást mér az online vásárlókra az adóhatóság legfrissebb közleménye. Július 1-től könyörtelenül véget ér az Európai Unión kívüli, filléres csomagok aranykora, és mélyen a zsebünkbe kell...
Sztárok
Miközben a brit királyi családot évek óta botrányok és belső konfliktusok rázzák meg, Vilmos herceg és Katalin hercegné a háttérben csendben készülnek a jövőjükre. Bennfentesek szerint van egy...
Lifestyle
Csak néhány órára lélegezhetünk fel az átvonuló hidegfront mögött, a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis délutántól újra lecsapnak az intenzív zivatarok és a jégeső. [BANNERS]
Sztárok
Pénteken kezdetét veszi a sporttörténelem legnagyobb futball-világbajnoksága. Nézők milliói hetekre a tévé elé láncolják magukat és a meccsek izgalma mellett akad persze bőven vizuális élmény is.
Sztárok
A kétezres évek elején az egész világ egy törékeny francia tinilány slágerére táncolt, aki ártatlan bájával pillanatok alatt megbabonázta Európát. Ma már szinte rá sem ismerni az egykori popsztárra.
Sztárok
Anna hercegnő a brit királyi család legszigorúbb, legfegyelmezettebb tagja, aki a saját gyermekeit még spártai nevelésben részesítette. Kedvenc unokája mellett azonban teljesen felrúgja az udvari...