Nem kell többé számlákkal és jótállási papírokkal szaladgálni - ez veszi át a helyüket

Soha nem látott kereskedelmi gyakorlat következik Magyarországon.

Ez már a jövő

Alapvetően változtatja meg a vásárlási gyakorlatot a kormányzat tervezete, amely teljesen digitális alapokra helyezi a nyugtaadás kötelezettségét – derült ki a Laurel Kft. június 14-én tartott, X. Retail Konferenciáján. Mizsányi Attila, a NAV Kockázatelemzési és Adattudományi Főosztályának vezetője az eseményen tartott előadásában mutatta be a közelgő rendszert, amelynek lényege, hogy egyetlen QR-kóddal nemcsak nyugtát kaphatunk, de kérhetünk számlát, bemutathatjuk a hűségkártyánkat és beválthatjuk kuponjainkat is. Ez csak néhány hozadéka a tervezett új rendszernek, amit a NAV főosztályvezetője vázolt a X. Laurel Retail Konferencián.

A mai, papíralapú nyugta továbbra is elkérhető lesz a pénztárnál, de a dokumentum alapvetően digitális formában létezik majd, így kell tárolni okoskészülékünkön, illetve egy erre kialakított rendszerben. A vevő a vásárlásnál egy QR-kóddal azonosítja majd magát, de ezzel nem ad át személyes információkat, tehát a vásárlás névtelensége továbbra is biztosított lesz bárki számára – hívta fel a figyelmet a szakember. A QR-kódot egy applikáció tárolja, illetve állítja elő, de ezen kívül számos adat tárolására alkalmas lehet. A QR-kódba beilleszthetőek a törzsvásárlói adatok, a számlainformációk, garanciális feltételek, kedvezmények, a fizetés preferált módja is, így a kasszáknál töltött idő drasztikusan rövidülhet majd. Mivel a rendszer hitelesített, egy garancia érvényesítéséhez semmi másra nem lesz szükség.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az erről szóló rendelet 2023 őszére várható, míg a rendszer éles indulását 2024 júliusára tervezik. Az így készült és tárolt nyugták az online rendszerben évekig, villámgyorsan elérhetők maradnak majd. Az új típusú nyugták előállításához új pénztárakra is szükség lesz, amelyek a jelenlegi funkciók mellett képesek lesznek kezelni az eNyugtákkal járó kötelező adatforgalmat is. A közelgő jogszabály kiemelten védi majd a vásárlói adatokat, és korlátozza az ezek felhasználására épülő kereskedelmi gyakorlatokat is.

Fontos tudnivaló derült ki a magyar nyugdíjak újrszámításával kapcsolatban. Mutatjuk, kiket érinthet.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.
Lifestyle
Minden eddiginél kifinomultabb autós átverés terjed az interneten, ahol a csalók mesterséges intelligenciát, hamis weboldalakat és szimulált szállítmánykövetést bevetve csaltak ki több mint 11,5...
Lifestyle
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot...
Lifestyle
A Bikához váratlan, nem mindennapi információ juthat el - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat: az exfocistát a bogotai repülőtéren fennakadások és a hatóságok...
Sztárok
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt. A négyrészes széria minden szombat este, a Megasztár után...