Lifestyle

Vállalkozói közösséget épít az élelmiszer-üzletlánc

Az élelmiszerüzlet idén is folytatta azon beszállítóinak szakmai képzését, melyek hazai kisvállalkozásként kerültek be termékeikkel az üzletlánc polcaira, és a vállalkozói közösség építésében is segítséget nyújt: így a Régiók Kincsei vagy a Hungaricool programokban résztvevő beszállítók a szakmai anyagok elsajátítása mellett a kapcsolati hálójukat is bővíthetik.

Pandémia, energiaválság, infláció - ez csak néhány azok közül a nehézségek közül, melyekkel az utóbbi néhány évben minden hazai vállalkozásnak - így az élelmiszeripari kisvállalkozásoknak is - meg kellett küzdenie. A SPAR Magyarország számára fontos a hazai élelmiszeripari családi és kisvállalkozások támogatása, ezért indította útnak 2019-ben a Hungaricool termékversenyt, 2021 óta pedig a Régiók Kincsei regionális beszállító-fejlesztési program keretében hazai kistermelőktől származó termékek jutnak az áruházlánc polcaira.

A programokban résztvevő vállalkozásokkal a SPAR megbízásából nemrég egy felmérés is készült, amely rávilágított arra, hogy számukra mi jelenti a legnagyobb kihívást a jelenlegi gazdasági helyzetben, illetve milyen tudásanyag segítené őket leginkább a szintlépésben. A válaszadók 76%-ának fontos a helyes tárgyalástechnika elsajátítása, majdnem ilyen lényeges számukra, hogy hogyan tudnak versenyképesek maradni (64%), és hogy miként alakítsák ki az árstratégiájukat (64%). 60%-uk fontosnak tartotta a márkakommunikáció szerepét a recessziós környezetben, illetve 40%-uk szeretne komolyabb tudást szerezni arról, hogy hogyan tudja bővíteni az ügyfélkörét. Egy szakmai rendezvénytől pedig elsősorban gyakorlati tudásanyagot, kapcsolatépítési lehetőséget, illetve a trendek bemutatását várják. Az immár második alkalommal megrendezett SPAR Marketing Bootcamp pont ezt adta nekik. A kétnapos rendezvényen - amellett, hogy a résztvevő több mint 100 beszállító sokoldalú szakmai oktatáson vehetett részt - arra is keresték a választ, mi kell a bizonytalan gazdasági helyzet kezeléséhez.

„A bootcampen kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a gazdasági helyzetre reflektáljunk, ezért több előadás foglalkozott ezzel a témával. Az aktuális kérdések mellett a hagyományos marketing-mix mind a négy területét is alaposan körbejártuk, mert úgy látjuk, hogy erre van igény” – mondta Tollas Attila, a SPAR regionális beszerzési csoportvezetője, a SPAR Marketing Bootcamp egyik előadója.

„A rendezvény nem titkolt célja az is, hogy a beszállítók kapcsolatokat építsenek, megismerjék egymást, és beszélgessenek a tapasztalataikról. Vállalkozói közösséget szeretnénk építeni, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, jó úton járunk” - tette hozzá a szakember. Kiemelte, hogy a beszállítók nemcsak a szakmai anyagokból tudnak tanulni, hanem abból is, ha megismerik a hozzájuk hasonló vállalkozásokat, és van lehetőségük arra, hogy egy-egy problémára akár közösen keressenek megoldást. A rendezvény rendkívül népszerű a SPAR beszállítói között: a megkérdezettek átlagosan 5-ből 4,8-as osztályzatot adtak arra a kérdésre, hogy a bootcamp beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket.

A pozitív visszajelzést megerősítette az egyik résztvevő, Demeter Klaudia is. “Több ehhez hasonló rendezvényre szoktunk járni, de a SPAR Marketing Bootcamp kiemelkedik mind közül. Nem általános, hanem az élelmiszeriparra szabott marketing, stratégiai és kommunikációs anyagokat kapunk a SPAR-tól és a meghívott szakértőktől. Emellett pedig kiváló alkalom a networkingre, mert végre találkozunk hozzánk hasonló vállalkozókkal is” – osztotta meg gondolatait a Demeter Chocolate Kft. tulajdonosa.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Feszültebb és nehezebb napok következhetnek három csillagjegy számára. Az előttük álló hét olyan helyzeteket hozhat, amelyek türelmet, kitartást és komoly lelki erőt igényelnek tőlük.
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét: három csillagjegy életében olyan változás következhet be, amely új ajtókat nyithat meg előttük. Érdemes lesz nyitott szemmel járniuk, mert egy...
Lifestyle
Brutális hőség után zivatarokkal és 90 km/h-s széllel csap le az időjárási fordulat hétfőn. Mutatjuk, hol csap le a vihar és hol érvényes a riasztás!
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.